Bizony, erről van itt szó. Meg a The Winstonsról.

1969-ben egy kislemez B-oldalán jelent meg a soulban és funkban utazó Winstons zenekar Amen, Brother című száma, aminek a dobtémája később önálló életre kelt és fontos szerepet vállalt a hiphop és az elektronikus tánczenék alakulásában. Konkrétan aki hallott már drum and basst vagy jungle-t, az hallotta az Amen Break néven ismert részletet is. Igaz, kissé gyorsítva.

Ahhoz képest, hogy a tág értelemben vett popzenének a talán legtöbbször felhasznált hangmintájává vált az évek során az Amen Break, a Winstons tagjai ebből egy petákot sem láttak eddig.

Az angol breakbeat-hardcore szcéna egyik alakja, Martyn Webster megelégelte ezt a méltatlan helyzetet, és a GoFundMe-n indított egy gesztusértékű gyűjtést az Amen Break meglakotóinak. Bő fél év alatt össze is gyűlt 24 ezer font (~10 milka forintban), amit minap át is adtak a Winstons vezetőjének, Richard L. Spencernek. Ő pedig egy videóüzenetben fejezte ki örömét, elmondva, hogy nagyon is jól jön neki ez az amúgy jelképes összeg.

Sajnos a témát feljátszó dobos, a dal másik szerzője, Gregory C. Coleman 2006-ban elhunyt, így ő már nem érhette meg ezt a poptörténelmi jóvátételt. Mi viszont megnézhetjük az Amen Break dicső történetét ebben a kisfilmben: