keresés menü

Alicia Keys örökre ledobta a sminket

Négy év albumszünet után új anyaggal (lásd az első videót róla lejjebb!) készül a világszerte több mint 55 millió albumot eladott, tizenötszörös Grammy-nyertes és hardcore díjbegyűjtő R&B-sztár Alicia Keys, amiről azt találta mondani, hogy ez a legőszintébb lemez, amit valaha letett az asztalra. Kár, hogy sokszor hallottunk már ilyet.

De aztán az énekesnő írt egy hosszabb esszét a Lenny Letterbe, amiből kiderül, hogy tényleg teljesen komolyan gondolja. És mellékelt hozzá egy ilyen fotót:

“Emlékszem, amikor elkezdtek megismerni az emberek. Mindenkinek volt valamilyen megjegyzése. Jaj, olyan kemény, olyan mint egy fiú, biztosan leszbikus, lehetne nőiesebb! De én New York-ból jöttem, és mindenki, akit ismerek, így adta elő magát. New York utcáin muszáj volt keménynek lenned, az embereknek tudniuk kellett, hogy nem félsz harcolni!”

“De ezek már nem New York utcái voltak, hanem a szórakoztatóipar éles, bíráló világa. Amiben egyre inkább egy kaméleonná váltam”

– írja.

Majd azzal folytatja, hogy az új album előtt írt egy listát, hogy mi az, amitől teljesen kivan. És az egyik pont ezen az volt, hogy nőknek teljesen átmossák az agyát arról, hogyan kéne tökéletesnek lenniük, és dalokat is írt arról, milyen érzés a maszkok mögött bújkálni.

És mindeközben rájött, hogy ő is ezt teszi. Cenzúrázza magát. És ez megijesztette.

“Ki vagyok én? Tudom még egyáltalán, hogyan kell brutálisan őszintének lenni??”

És akkor elkezdett meditálni, töprengeni, és fókuszálni arra, aki ő valójában. Aztán egy időre félretette mindezt, mert jöttek a stúdiófelvételek, és egészen addig nem került elő újra a kérdés, míg el nem ment az első fotózására. Ahova edzés után, kendővel a fején, sminkeletlenül esett be, és Paola, a fényképész azonnal közölte, hogy ezt most meg kell lőnie. Ha már az album is épp ilyen igazi és nyers.

Kicsit kényelmetlenül kezdte érezni magát, mert azért fel akart készülni erre. De mielőtt észbekapott volna, már csattogott a gép. De aztán lassan, biztosan közös nevezőre kerültek a fotóssal.

“Esküszöm, ez a legerősebb, legszabadabb, legőszintébben gyönyörű érzés, amit valaha éreztem.”

És elkészült a fenti kép, ami azóta már albumborító is. Keys pedig kijelentette, hogy reméli, ez egy forradalom az összes többi #nomakeup szelfivel, amik burjánzanak az Instagramon, és többet ő sem fedi el az arcát festékkel. “Sem az arcomat, sem az elmémet, sem a lelkemet, sem a gondolataimat, sem az álmaimat, sem a szenvedéseimet, sem az érzéseimet. Semmit.”