Vincent Rosenblatt, párizsi származású fotós tíz éve dokumentálja a riói külvárosok baile funk partyjait. A nemrégiben a New York Times fotóblogján is közzétett majd kétszáz képből álló, testközeli fotósorozat némiképp árnyalhatja a nyugati világnak a brazil favelák világáról való elképzeléseit.

(Gyors tag-megadás után itt tudtok elindítani különböző baile funk mixeket kísérőzenének az olvasáshoz.)

A baile funk történetének a kezdetét a 80-as évek közepére-második felére szokás datálni, amikor is a Miami bass eljutott Brazíliába. Ez a  forró, erősen táncközpontú műfaj meglehetősen jól illeszkedett a helyi tradicionális zenék közé, így nem volt nehéz integrálni. A hiphop, a Miami bass és a James Brown-féle szabadszájú, szexcentrikus R&B hatására, valamint a tradicionális táncokkal mutálva, illetve dalszövegek szintjén a specifikus helyi témákkal még közelebbé hozva született meg a baile funk.

A baile funk, vagy más nevein favela funk, funk carioca, a helyieknek csak simán funk a napjaikat a Rio belvárosától kilométerekre lévő szegénytelepeken tengető, normális megélhetésüket egyedül a bűnözésben látó fiatalok körében vált népszerűvé. A baile funk bulikat a bűn világának és a rendőröknek a folyamatos jelenléte kísérte, egyúttal témákat adva az MC-knek is.

“tiszta csábítás”

A nyugati világban a 2000-es évek első felében főleg Diplo és M.I.A. kultúrmisszióinak eredményeként vált ismertté a baile funk. Míg a műfaj nyugati kritikusai azon pörögtek, hogy most akkor mennyire kezelik tárgyként a nőket a baile funk MC-k, addig Rióban simán életveszélyes bulik folytak (és így van ez a mai napig). Na, hát ebbe a közegbe érkezett Vincent Rosenblatt.

Rosenblatt legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a baile funk, mint zenei-kulturális színtér minden kötődése ellenére nem a bűnözésen alapul, hanem a helyi fiatalok szórakozása, egyben önkifejezési formája. Amit inkább értelmezni kellene, mint sem a partykat is üzemeltető fegyveres gengsztereket korrupt rendőrökkel leveretni, ezzel megfosztva őket a kultúrájuktól. Mindeközben a belvárosi elit ugyanezekre a zenékre bulizik, hatalmas pénzeket elköltve éjszakánként.

Rosenblatt ennek a tapasztalata alapján megpróbálta becsempészni az önreflexiót ezekbe a bulikba, és helyi fiatalokat kérve meg, hogy készítsenek fotókat a táncoló emberekről. A helyi srácok eleinte vonakodtak, később azonban beadták a derekukat, és egyre csak érkeztek Rosenblatthez a fotók, amiket ő hol értékesített, ezzel némi pénzhez juttatva a fotó készítőjét, máskor pedig bulikban kivetítve használta látványelemként.

A fotókon olyan fiatalokat látunk, akik függetlenül a társadalmi helyzetüktől és problémáiktól jól érzik magukat, a béna ruhák és hajfestékek ellenére szuperjól néznek ki, és csak elvétve akad egy-egy túlsúlyos vagy gebe figura, mindenki fizikálisan fitt és üde. A teljes sorozat végignézhető Rosenblatt honlapján. (Érdekesség még, hogy a Panamericana-blog szerzője egy tavalyi bejegyzésében már konkrétan kiemelte, hogy mennyien fotóznak ezekben a bulikban.)$$$

A UK Garage színteret itt mutattuk be, a Beduin-sivatag illegális rave-jeiről pedig emitt írtunk.