Fotó: Lofto nuotr / 15min.lt

A Walking With Elephants című house-himnuszával egycsapásra nemzetközi sztárrá vált litván producer most valószínűleg nem köszöni meg magának, amit kiposztolt. Mert fél nap is alig telt el azóta, hogy megtette, már dézsából öntik rá a savat a kommentelők.

“Mit tennél, ha a 16 éves gyermeked ánuszát megreccsentené a fiúbarátod?”

– így szólt a bejegyzésének egyik része. Ezt a kérdést saját bevallása szerint egy meleg litván zenésznek tette fel, akinek segített, és aki szerinte megpróbálta “átmosni az agyát” azzal, hogy legyen már kicsit toleránsabb.

De itt még nem ért véget a poszt.

“A jó öreg kilencvenes évek… Ezeket ez elfajzott embereket akkor még helyrerakták.”

A Ten Walls név mögött álló Marijus Adomaitis itt még mindig nem állt meg, a homoszexualitást a fajtalankodó papokkal hozta közös nevezőre.

Azóta törölte a posztot, de az utóhatás nem maradt el. Az még hagyján, hogy a Facebookon hozzászólók üzenték meg neki többek között azt, hogy “ez volt az utolsó alkalom, hogy Berlinben játszottál”, illetve hogy “mekkora szégyen, kár hogy az elveid nincsenek olyan szinten, mint a zenéd”, de az angol Fort Romeau már egy közös show-t is lemondott. Ő szintén a Facebookon írta meg, hogy ez ugyan nem változtatja meg a világot, de fontos személyes kiállás a bigottság, a félelem és az intolerancia ellen.

És tőlünk is valószínűleg ez volt az utolsó, Ten Walls-hoz kapcsolódó zenei hír.

UPDATE: a Creamfields, a PITCH és a Sónar fesztiválok is kihúzták fellépőik listájáról a vállalhatatlan kijelentéseket tevő zenészt.