keresés menü

5 ok, hogy REPREZENTÁLJ a pénteki külkoloros Dam-Funk bulin

1. Dam-Funknál hitelesebb figura kevés létezik ám

A szürke mindennapokban Damon G. Riddickként élő zenész nem az a fajta, aki a semmiből vágódott az arcunkba valami trendhullám tetején. Ellenkezőleg, a 80-as évek vége óta konzekvensen üti a kedvenc vasát, amit úgy szokás nevezni, műfajilag mármint, hogy boogie funk. Már korai, kazettára rögzített munkáiból is süt a G-Faktor, mégsem kellett jó húsz éven át (!) senkinek. Most már a fél zenebuzeráns világ odavan érte, de neki ezért egy milliméternyit sem kellett megalkudnia. Mások ennyi idő alatt már öt elkurvuláson átestek a siker érdekében.

Dam-Funk 1988 és 1994 közötti felvételei, 2010-ben kiadva

2. A Stones Throw istállójához tartozik

2007-ben a fekete gyökerű zenéket haladó hozzáállással kezelő kiadó, a Madlibet, J Dillát, Mayer Hawthorne-t és számos más eredeti hangvételű artistát a megfelelő időben megfuttató Stones Throw kínált neki remixlehetőséget, amivel ilyen szégyentelenül jól tudott élni. Persze ez még senkit nem tesz ügyessé, ámde:

3. Az ifjú Prince és Bootsy Collins szelleme sugárzik belőle

Elkötelezett azért, amit csinál, és mindeközben mégis szórakoztató tud lenni, komolyan veszi magát és nem is veszi komolyan magát.

4. Snoop Doggal közös album, jónapot!

A 7 Days Of Funk című közös projekt nem azzal a céllal indult el, hogy rádiós toplisták elejére kerüljön, és nem is a pénzért, az érintettek bevallása szerint egyszerűen tök jól érezték magukat egymással a stúdióban. Sőt, maga Snoopzilla jelentkezett be a szintetizátoros funkstricinél, hogy beszélniük kéne, aztán az első közösen felvett szám (lásd itt lent) után szintén ő dobta be, hogy ezt bizony folytatniuk kell. Kell ennél szebb megerősítés?

5. Szabad ég, speciális helyszín, pszichedelikus vurstli

Régi csinnadrattás-búcsús mechanikus játékszörnyek, Hummer szimulátor, körhinta, meg egyébként is, a kolorosok már egy ideje otthon vannak a különleges helyszínek élettel történő mintegy megtöltésében. Ez meg annyira megy Dam-Funkhoz, hogy nagyon meg lennénk lepve, ha nem bonyolítana le egy karikát a ringlisen!

A Hummer szimulátor!

Hogy pontosan hova kell menni? Ide kell menni.