Nem újkeletű trend, hogy zajos nagyvárosok parlagon hagyott területeit megművelje az ott lakó, de Magyarországra csak pár éve érkezett meg ez a trend. Azóta viszont szépen működnek is több (noha még mindig nem elég) helyen a betondzsungel közepén szárba szökkent közösségi kertek, Józsefvárostól a Millenárisig, amik alulról jövő, civil szerveződésként arra vállalkoznak, hogy a szürke nagyvárosban lebontott házak után maradó foghíjaknak, kihasználatlan telkeknek új értelmet adjanak.

Ma jött nekünk e-mail a Kortárs Építészeti Központtól, miszerint újabb kerttel bővül a történet az ő jóvoltukból, 2016 nyarán a Kis Diófa utca 4. szám alatt. Aki pedig már régóta játszogat az ötlettel, hogy beszálljon egy ilyenbe, és legyen egy zsebkendőnyi veteményese, annak most itt a lehetőség!

Lehet jelentkezni ugyanis. Aki igazán bizonyosságot akar szerezni, hogy ez kell neki, az június 16-án csütörtökön kora este már el is mehet a bejárásra. Ez persze nem kötelező, viszont aki tényleg fel akar csapni itt kertésznek, annak június 20. hétfőig kell jelentkeznie itt.

Csak hogy álljon itt egy kis fun fact is azoknak, akik még mindig hüledeznek a meglepődéstől: ez a típusú kertészkedés Európa nyugati országaiban és a tengerentúlon már évtizedek óta jelen van. Sőt, története egészen a 30-as évek gazdasági kríziséig, majd az azt követő második világháborúig vezethető vissza, amikor az élelmiszerhiány miatt egyesek az utolsó talpalatnyi földet is megművelték a házuk körül. Ma csak New Yorkban ötszáz közösségi kert működik, Amerikában és Kanadában pedig 18 ezernél is több.

Lehet felvenni a kesztyűt, képletesen is, meg valóban is!

Nyerj Acer tabletet 2016. október 17.- november 16. között! (X)