keresés menü

Külföldön is csodájára járhatnak az autótlanított Szabadság hídnak

Fotó: Drone Media Studio

 

A Kultúrgorilla csapat nyerte meg a 16. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilon kiállításrendezésének jogát a Studio Nomád építész kollektívával karöltve, a Ludwig Múzeum közreműködésével. A nyertes pályázat egy szuper jelenséget, a Szabadság híd 2016-os spontán közösségi térré alakulását mutatja be, amiről nemrég még kisfilmet is forgattak a VALYO-sok. Mi pedig feltettünk pár kérdést a kiállítás gazdáinak.

URBANPLAYER: – Forradalminak nevezhető-e, ami lezajlott két éve a hídon, vagy csak annyi történt, hogy az emberek kihasználtak egy teret, ami megnyílt számukra?

KULTÚRGORILLA: – 2016 nyarán a főváros felújítás miatt lezárta a Szabadság hidat. Az átalakulás látványos volt: nem csak azért, mert megszűnt az autóforgalom, hanem mert a híd megtelt élettel – köztérré, médiummá vált, a térhasználat egy új formáját fogadta be. Volt itt grillezés, piknik, jógaórák, előadóművészek, és még egy esküvői fotózás is. Fizikai, szellemi rekreációs hellyé vált a híd, a használatokkal újrafogalmazva a szabadság és autokrácia, formális és informális, köz- és magánterek kapcsolatát.

A “hídfoglalók” többnyire a rendszerváltás óta felnőtt generáció tagjai voltak, akik hallgatólagos, kölcsönös megegyezés alapján kezdték használni a helyet. Ideológiamentesen fogalmazták újra város és szabadság, formális és informális használatok, köz- és a magánterek kapcsolatát. Új horizontok nyíltak meg.

A 2016-os spontán használat különleges olyan szempontból, hogy a köztérfoglalás aktusa nem kapcsolódik egy adott közéletbeli történéshez, egy ideológiához, sem pedig központi városvízióhoz.

Vagyis a hídfoglalás láthatóan érdekmentes, a szabadság megélése a fő motiváció.

UP: – Volt-e ebben az egész hídfoglalósdiban valami, amire a világ más részein is felkaphatják a fejüket, ami például szolgálhat, inspirálhat más nemzeteket? 

KG: – Az egyik fontos tanulság mindenképpen az, hogy túl kell lépni a ma trenden lévő élményurbanisztikán, amelyet a világ minden táján sztár-építészirodák próbálnak értékesíteni az önkormányzatok, városvezetések felé. Úgy is lehet idegenforgalmilag érdekes egy város, ha ebbe a játékba nem megy bele minden turisztikai helyszínen, és hagyja, hogy a turizmus maga fedezze fel a városokat, illetve az ott élők alakíthassák a városukat. Azt is bizonyítja mindez, hogy a fogyasztásmentes helyeknek van létjogosultsága, van igény ezekre.

A Szabadság híd átalakulásában az is izgalmas, hogy egy több mint 120 éves hídról van szó, ami történelmi súllyal bír és érinthetetlen városi testnek tűnik, és mégis képes közjóvá, közben pedig szinte utcabútorrá válni, sérülésmentesen.

A hídon tartózkodás ugyanakkor budapestiként visszakapcsol a budapesti identitáshoz, az ott eltöltött idő és látvány, a természet a városban segít újra pozitívan megélhetővé tenni ezt az érzést. A jelenség egyben üzenet is az építész szakma, a városfejlesztők és döntéshozók felé: a jövő városában kiemelten fontossá válhatnak az alulról jövő kezdeményezések, az emberi léptékű beavatkozásoknak teret és lehetőséget kell biztosítani.

UP: – Hogyan változott a köztérhez való viszonyunk az elmúlt években, akár évtizedekben?

KG: – Komoly változáson esett át: szellemi értelemben szűkült, téri értelemben tágult, vagy mondhatjuk azt is, hogy régebben az agóraszerű funkció, a közélet megvitatása a köztéren inkább megnyilvánult, ma ez háttérbe szorul, míg a fizikai jelenlét módja lazább, szabadabb és bátrabb lett.

Fotó: Drone Media Studio

A kiállításban három időszak három jelentős eseményét néztük meg a Szabadság híd történetében: Az 1990-es taxisblokádot, a 2004-es EU csatlakozást és a 2016-os spontán hídfoglalást. A hidat a társadalom átalakulásának kisléptékű modelljeként használva vizsgáltuk a városlakók szabadsághoz és köztérhez való viszonyának átalakulását. Egy felnövő generáció nézőpontjából tekintettünk a híd szerepeire, míg eljutott odáig, hogy igazi köztérré és a médiummá avassák a ‘16-os spontán akcióval.

UP: – Miként mutatjátok be, érzékeltetitek a jelenség fontosságát a Biennálén a pavilonnal? Hogyan lehet eljuttatni azokat a hangulatokat, amik eluralták a Szabadság hidat 2016 nyarán?

KG: – A magyar pavilon épületének központi átriumában felépített kilátó a Szabadság hídon zajló eseményeket teszi átélhetővé. A 10 méter magas installáció beágyazódik a térbe, a látogatókat az épület fölé vezeti, a fák lombja közül egy teljesen új perspektívát nyerve láthatjuk a Giardini kertjét és az országok pavilonjait.

 

A szerkezet egy egyszerű fém állványzat, amely csak a földszinten kapcsolódik az épülethez. Megjelenése és kialakítása is ideiglenességet sugall, ezzel utalva a híd alkalomszerű köztérré alakulására. A kilátó utalást tesz a Szabadság hídon történt eseményekre, azok újrateremthetőségére: egy az eddigi biennálék során megközelíthetetlen helyet tesz megközelíthetővé, megmászhatóvá. Ezáltal az épület újszerű módon válik bejárhatóvá, hasonlóan a Szabadság hídhoz a 2016-os lezárás idején. Az épület első terében archív felvételekből készült videóinstallációban mutatjuk meg, milyen folyamat vezetett a Szabadság híd 2016 évi foglalásához. A híd történetének a már említett három mérföldkövén keresztül kitágul az események időbeli értelmezése, megvizsgálhatjuk, hogyan változott meg viszonyunk a köztérhez a rendszerváltozás óta.

A kiállítás végén építészek és városlakók osztják meg személyes tapasztalataikat rövid, egy perces filmetűdökben. A térben elhelyezett jógamatracokból készített elemek nem pusztán a hídon történt közös jógázást eleveníti fel, de a jóga filozófiára való utalással utal a belső és téri szabadság megteremtésének elválaszthatatlan összefonódására.

Ha valaki Velencéig nem is jut el, ide klikkolva még közelebb kerülhet a projekthez.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥