keresés menü

Street art csempéből? Igen, a Dob utcában

Tízezerrel hajtja magát és teljesíti sorban célkitűzéseit a Színes Város, alig leplezték le a Kazinczy utcai betarkult falat, már itt is az újabb alkotás, ezúttal a Dob utca 40. alatt, a Rácskert mellett. Ezt most Hegedűs Márton készítette, aki pályafutását animációs rendezésekkel kezdte, 8 évig az FHM magazinnál dolgozott vezető grafikusként, jelenleg a Playboy Magazin grafikusa.

Stílusa jellemzően a képregényekből építkezik, első önálló képregénye, a Slussz Kulcs Klán 2012 ben a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.

Ennek a falnak a témája az Utca, vagy galéria dilemmát jelenítette meg, amely ellentétpár arra épül, hogy melyik áll közelebb hozzánk: a törvény szélén lavírozó, nyers street art, vagy a valahol mindig fancy galéria. Hegedűs az alábbi művészeti értelmezést adta az alkotáshoz:

Az elegáns fekete háttér és az egyszerű keretes szerkezet a tradicionális művekre utal, míg a benne elhelyezett szemek a kifelé tekintést, a nyitottságot szimbolizálják. A mű nézi az utcát, a járókelők pedig nézik a művet.”

– ezt már maga az alkotó mondta. Mi meg vidámak vagyunk, hogy újabb utcai művel gyarapodtunk, amihez egyébként 25 négyzetméternyi csempét kellett széttörögetni, 100 kiló csemperagasztót elhasználni, plusz 50 kiló fugát. Szép volt, szép lett!

csemp09

(Fotók: Farkas András)