keresés menü

Mit kíván a pesti bringás? 12+1 ponttal álltak elő a kétkerekezők

A Critical Mass egyenesági utódja az eső ellenére is tízezer embert vonzott, igen (ez a rendőrség tájékoztatása). És ez sem csak amolyan üres levegőbe biciklizgetés volt a fővárosban, hanem nagyon is fontos célokért demonstráltak a résztvevők: a Kerékpárosklub 12+1 pontban foglalta össze, mit kéne tennie a következő főpolgármesternek ahhoz, hogy a Budapest kielégítse a lakói kerékpározás iránti igényét.

Aminek eredményeként talán azok is kerékpárral közlekedhetnének, akik még nem teszik. Ezt a képet már korábban is megosztották, de ismételni hasznos, szóval:

Elég jól ki van találva, okos és logikus pontok ezek.

Halász Áron I Bike Budapest-főszervező fontos szavaival zárjuk a posztot, különös tekintettel a csattanóra:

“Megnyitottuk a város máskor barátságtalan útjait jövőbeli használói előtt, azok előtt a gyerekek, iskolások, idősek, nők, messziről ingázók vagy még bizonytalanok előtt, akiknek 12+1 pontunk megvalósulásával megsokszorozódna a számuk, miközben a már bringázókat is kényelmesebb utak várnák. Azok is jól járnának, akik sosem ülnek biciklire, mert ahol jó bringázni, ott jó élni!”

(Nyitókép: Soós Bertalan)