Azt kiskorunk óta nagyon jól tudjuk, és a mindennapi tapasztalataink is megerősítik, hogy a szennyezett levegő nem jó nekünk. Ismerjük, hogy elősegítheti a tüdőrák kialakulását, asztmát okozhat és még a szívbetegségekben is ludas lehet. Úgy fest, hogy egy újabb területen is káros hatása van.

A világ szmogfővárosában, Pekingben végeztek egy kísérletet patkányokkal, ami arra engedett következtetni, hogy az elhízás összefüggésben lehet a szennyezett levegővel. Konkrétan,

azok a patkányok, akik szennyezett levegő alatt éltek, akár 18 százalékkal nehezebbek lettek, mint a friss levegővel teszteltek.

Peking egyik 14 sávos autóútjától másfél kilométerre zajlott a kísérlet. Az egyik csoport egyenesen kapta a pekingi unikumot, a másik csoportnak pedig szűrték a levegőjét úgynevezett HEPA-filterekkel. A kísérlet kezdetén a terhes patkányok mindkét csoportban azonos súlyúak voltak.

19 nappal később a szerencsétlen csoportba tartozók 15 százalékkal lettek nehezebbek, gyulladás volt megfigyelhető a tüdejükben, illetve inzulinrezisztencia alakult ki náluk, ami meg ugye az elhízás egyik következménye. A szmogos csoport gyerekei is gyorsabban kezdtek hízni, miután megszülettek. A kislányok 10 százalékkal lettek súlyosabbak, mint a tiszta levegőn lévők, a fiúknál pedig a már említett 18 százalékos eltérést mérték.

Ugyan egy patkánykísérlet nem jelenti rögtön azt, hogy az emberekre is igaz. Viszont korábban is voltak olyan feltételezések, hogy főleg a gyerekkori elhízásokban a szmogos levegő is bűnös lehet. A kutatást végző professzorok mindenesetre abban bíznak, hogy ha a szmog eddig ismert hatásai túl távolinak tűntek, majd talán az emberek a hiúságuk okán jobban oda fognak figyelni a környezetükre.

(via fastcoexist)