Lehet döntéshozóilag bringautakat megszüntetni.
Lehet még több zöldterületet elvenni a zemberektől.
Lehet szarni arra, hogy a Dunapartra nem lehet kiülni.

Arról viszont nem lehet nem tudomást venni, hogy hogyan viselkedik a társadalom, amikor végre visszakap egy kicsit az elvett mozgásteréből.

Tegnap minden eddiginél erősebben megmutatkozott ez a Gellért téren folyó építkezések miatt az autósforgalomtól elzárt Szabadság hídon, ami végre olyan lett, mint valami (berlinezésektől agyfaszt kapók most hagyják abba az olvasást) kisberlin, ahol az emberek kortól, ízlésbeli irányultságoktól, bárminemű hovatartozástól függetlenül gyűltek egybe, támasztották le a bringát, terítették le a plédet, bontották a bort, nyomták a krétát a gyerek kezébe.

Pedig a Critical Mass egyenesági leszármazottjaként működő I Bike Budapest mozgalom egy teljesen hirtelen ötlettől vezérelve csinálta meg a Facebook-eventet, de ahogy hallottuk, ezzel ők maguk sem számoltak.

Annál jobb, mert így még biztosabbak lehetnek abban, mint ahogy biztos lehet benne mindenki más is, hogy Magyarország még egyáltalán nem tunyult bele teljesen a vegetatív letargiába, amit mostanában az aktuálpolitika hoz a fejünkre, képes elvonatkoztatni, és jó élményekkel akar gyarapodni. Ez a szabadsághidazás pedig egy mindenki számára elérhető, olcsó, jó, és különleges élmény lehetett. Ezért is telhetett meg a híd, és robbanhatott fel az Instagram.

Ezek után már nem is volt különösebb meglepetés, amikor spontán kórus jelent meg a síneken, minigrillek kerültek ki, hegedűsök kezdtek szórakoztatni – pont valahogy úgy, mint egy tisztességes, vidám, haladó, élő és élhető nagyvárosban. És mindez csak egy sima, technikai okokból történő hídzár miatt.

És ami ezek után pláne nem lenne meglepetés: ha innentől kezdve mindez minden nyári este megismétlődne.

Legyen úgy.