keresés menü

Amikor a napfény már kevés, a graffiti hozza meg a pozitív világlátást

A Germen Crew nevű graffitis csapat készített egy kétszáz házfalból összeálló színpompás murálmozaikot a mexikói Palmitasban, ahol jellemzően szegények élnek, nem túl fényes körülmények között. A művészek kormány jóváhagyásával szentesített célja az volt, hogy jobb közérzete legyen a környéken lakó 450 családnak.

crew-germen-graffiti-town-mural-palmitas-8

Ami igazán érdekes, hogy az egyik helyi lakos, a tetovált exbandatag Gomez, aki egy pálfordulással graffitiművészetnek szentelte az életét, azt mondta a projekt megvalósulását követően: míg korábban nem nagyon mentek az emberek itt sötétedés után az utcára, meg nem is léptek interakcióba egymással,

most beszélgetnek egymással a falak között, és gyerekek játszanak a meredek lépcsők tövében.

És “csupán” húszezer liter festék kellett mindehhez.

(via Bored Panda / Guardian)