keresés menü

Egy berlini parkban rózsaszínnel felfújták, hol áruljanak a dílerek

Berlin legmenőbb negyede Kreuzberg, Kreuzbergnek pedig a legmenőbb zöldövezete a Görlitzer park, ahol azonban évek óta zavarnak sokakat az itt tengődő kábónepperek. A park üzemeltetőjének ebből lett elege: fogott pár festékeskannát, és felfújta, hogy szerinte a hely melyik részén szabadna árulniuk mostantól a dílereknek.

Természetesen Berlinben, ahogy Németország többi részén is, büntetendő a drogkereskedelem, szóval mindenképp érdekes a szitu, de

tekintve, hogy a rendőrség képtelen volt felszámolni a helyzetet, érthető.

Az üzemeltető Cengiz Demirci szerint a pink zónák kijelölésével a dealerek nem fogják megfélemlíteni a parkba látogatókat, akiket a bejáratnál rendszeresen betalálnak ezek a csoportok. “A módszer mögött pusztán gyakorlatias megfontolás áll, nem azt jelenti, hogy legalizáljuk a kábítószert” – közölte.

Ugyanakkor szerinte sokkal hatékonyabb megoldás lenne, ha a hatóságok engedélyeznék az árulást a Görliben, ahogy a helyiek nevezik a parkot, többségük ugyanis menedékkérő, akik addig nem dolgozhatnak, amíg meg nem kapják a tartózkodási engedélyt. Viszont amint megkapják, Cengiz szerint 90 százalékuk abban a pillanatban munkába állna, és felhagyna a dílerkedéssel.

Persze a rendőrök rögtön kiakadtak, mondván, a cél épp az lenne, hogy drog- és bűnözésmentes lenne a park.

(via The Guardian)