keresés menü

David Mesguich geometrikus utcai szobrokkal reagál a menekültkérdésre

A nagyméretű, többnyire egyenes vonalakból összekuszált, gondolkodásra sarkalló szobraival híressé vált utcaművész alkotásai Belgiumtól Franciaországon át Lengyelországig jópár helyen kikandikálnak a földből. Új, STATELESS című sorozatában a migrációt helyezi fókuszba – aligha kell magyarázni, hogyan:

Ezt itt lent pedig egy tolouse-i fesztivál felkérésére készítette. Ő lenne SANTA EUROPA, a földrész védőszentje, ami azt a drámát idézi fel, amit az ide érkező menekültek átélnek, hiszen szeretnének támogatást kapni tőle, de ez gyakran akadályokba ütközik. Hiába a kinyújtott kéz, nincs, aki megfogja azt.

“Európa a médián keresztük hatalmas szolidaritást mutat a migránsok irányába, ugyanakkor sietve épít kerítéseket a távol tartásuk okán” – mondta az alkotó az alábbi műve kapcsán.

LUCIE pedig már a saját négyéves kislánya, közel tízméteres változatban, a lengyelországi Poznan egyik terén.

A szoborral Mesguich azt szerette volna üzenni minden más, erre elhaladó kisskölyöknek: hé, kiskölyök, megrajzolhatod a saját világodat! A naprajzolós üzenetre persze nehéz nem úgy tekinteni, mint a művész saját egykori motivációinak formába öntése. Egyszer ő is így kezdte, és bumm, mi lett belőle!

(Behance)