keresés menü

Hajléktalanokkal piknikeztek: ismét magasra helyezte a lécet példamutatásból a Budapest Bike Maffia

Bő két és fél évvel ezelőtt az elsők között számoltunk be a Budapest Bike Maffia tevékenységéről, ami a névvel ellentétben nem símaszkos éjszakai svindliket jelent, hanem azoknak az embereknek a segítését, akik erre igazán rászorulnak.

Egyik jellemző és gyakran megismételt akciójuk a bringás csapattal felkerekedés, és spontán ételosztás aluljárókban és egyéb olyan helyeken, ahol a fedél nélküliek tipikusan fellelhetők. Most azonban emelték a tétet: kisebb piknikeket hoztak tető alá a hajléktalanokkal. Az utcán. Ahol tartózkodnak. Életvitelszerűen.

“Eddig az volt, hogy visszük a kaját, aztán megyünk is a következőhöz, szóval nem volt meg az intimitása. Pedig a közös étkezés nagyon fontos dolog. Van, akit megrendített, van, akit helyre tett lelkileg azok közül, akik velünk jöttek.”

Ezt már Havasi Zoltán, a szerveződés alapítója és motorja mondta el nekünk.

Arról pedig, hogy mi a gerillapiknikek célja, úgy nyilatkozott: szeretnék azt a negatív attitűdöt a többségi társadalom részéről tompítani, ami a hajléktalanok felé irányul. És ez a jelek szerint többeknél sikerült is: sokan jelezték, hogy az emberi sorsok mélyebb megismerésével módosult a hozzáállásuk.

“Mindenkit bíztatunk: nyúljátok le az ötletet, alkossatok csapatokat és beszélgessetek ezekkel az emberekkel!”

– írják a Facebookon.

Figyeltek arra, hogy egészséges, változatos háztáji élelmiszereket vigyenek

Szeptember 17-én este hat órakor a Gólyában összegzik a tapasztalataikat a maffiások, ez egy afféle workshop-szerűség lesz a hajléktalanság témakörében, és még párbeszédet is kezdeményeznek a hasonló akciókkal foglalkozó civilek és a szociális szakmai szervezetek között. Akit érdekel, azt szeretettel várják! Ja, és most szombaton buliügyileg is lehet jótékonykodni, az ASAN jeles jóvoltából.