keresés menü

Bukósisak nélkül biciklizel? Akkor hosszú távon az élet mellett szavazol

Húsz éve bringázok, ebből tíz éve Budapesten. Sosem hordtam bukót. Ennyi idő alatt összesen két kisebb balesetem volt, fordultak rám, miközben a bringaúton verettem, illetve szálltam bele hátulról Suzuki-ablakba a nem nem megfelelően megválasztott sebesség és követési távolság miatt (nagy tanulópénz volt!), de egyébként egyik esetben sem tett volna velem semmit a bukó, ha van rajtam.

Persze vannak esetek, amikor életmentő bír lenni a bukó. Viszont rögtön tekintsük meg a statisztikát, amit az alább nézhető friss Guardian-videó citál: csak Nagy-Britanniában 48 millió (!) bringával megtett kilométerre jut egyetlen haláleset. Egyetlen! Kerekezni egyáltalán nem olyan veszélyes, mint sokan gondolják: körülbelül annyira az, mint gyalogolni.

Ezzel szemben a négykerekű gépjárművek utasai közül sokkal többen szenvednek évente balesetet, szóval – bármennyire is hangzik “viccesen” a végső tanulság – ha valakinek sisakot kéne viselniük, akkor azok ők, az autósok.

Több másik, hivatalosan szintén megalapozott érv is előkerül a sisak ellen:

  • Amíg egy év alatt száz kerékpáros szenved halálos balesetet (a szigetországban, ahol több mint 60 millióan laknak), addig 85 ezer korai haláleset következik be a kevés testmozgás, az inaktív életmód miatt. Ami ellen kiválóan lehet harcolni a mindennapi bringázással. Viszont ha kötelezik az embereket a sisakviselésre, akkor többen le fogják tenni a cangát.
  • A kockázat-kompenzáció jelensége: ha az ember több védelmet élvez, akkor több kockázatot is vállal. Ezt kísérletek bizonyítják – mint ahogy azt is, hogy ez fordítva is működik: ha az autós sisakos embert lát, akkor ő is több kockázatot vállal.

Kanadában, Új-Zélandon és Ausztráliában pedig

átfogó kutatások igazolják, hogy a bukósisak-viselés összességében nem növelte a biztonságot az utakon.

Ahogy Chris Boardman korábbi olimpiai bajnok pályakerékpáros fogalmaz: a bringázás nem veszélyes. Legfeljebb a környezet az, úgyhogy azon kell változtatni, és nem kötelező jelleggel sisakot szuszakolni a biciklisek fejére.

(Nyitókép innen)