keresés menü

Berlin több mint 300 millió forintot adott szigetelésre, hogy békében lehessen bulizni és aludni

Ahogy nálunk, úgy Berlinben is az volt az általános tendencia, hogy ha elégedetlenkedtek a lakók egy szórakozóhelyről kiszűrődő zaj miatt, akkor odáig eszkalálódott a helyzet, hogy lakat került az adott lokálra.

Konkrétan olyan súlyos lett a helyzet, hogy 2011 és 2015 között 170 klubot kellett bezárni. Pontos adataink nincsenek, de ha lenne, akkor feltehetően most valami olyasmit írhatnánk, hogy

Képzelje el a kedves olvasó, hogy öt éven belül megszűnik az összes magyarországi táncos szórakozóhely!

Mondjuk ez még akkor is ferdítés lenne, mert arról azért nem szólnak a hírek, hogy ebben az öt évben hány hely nyitott, pedig hát nyilván nyíltak. (Nem ez, itt a videóban, ez a Club der Visionäre, ami több mint tíz éve boldogítja a minimál szerelmeseit a Landwehr-csatorna mentén.)

Azonban még így is óriási dolog, hogy a berlini városvezetés egy millió eurót különített el a problémás klubok és a környékükön lévő lakások hangszigetelésére, hogy az a bizonyos kecske és a káposzta is megmaradhasson, mert úgy teljes a világ.

A Resident Advisor arról is beszámolt, hogy ezzel párhuzamosan Londonban egy olyan törvény született, ami az új lakóházak építőire (!!!) ruházza ezt a felelősséget.

(via / nyitókép)