keresés menü

Az megvan, hogy Amerikában már üzemel egy food truck kifejezetten kutyakajákkal?

Az egyre inkább túltelítetté váló street foodra piacra betörni szándékozók figyelmébe különösen ajánljuk Ben és Dawn Ford ötletét, akik Seattle Barkery néven nyitották meg a mozgó kutyabüféjüket.

Dawn elmondása szerint a különféle kutyafalatokkal csomó gondjuk volt, sohasem lehetett igazán tudni, hogy mit adnak velük a négylábú pajtásaiknak. Ezért kezdték el saját maguk készíteni a kutyáik eledelét, majd miután azok odáig voltak érte, akkor gondolták, hogy ebből akár boltot is lehetne csinálni.

4.1.16-truck1-590x443

Azóta pedig minden hét elején kiírják a közösségi oldalaikra, hogy a következő napokon Seattle mely pontjain mettől meddig találják meg őket a gazdik és a kutyáik. A kisebb és nagyobb kedvenceket olyan fogásokkal várják a furgonjukkal, mint csirkeláb, kacsanyak, mogyoróvajas-tökös perec vagy a baconös muffin.

Utóbbit még a környék emberi lakói is rendszeresen kérik, noha rájuk is gondoltak Fordék, ugyanis a menü alján számukra is van néhány választási lehetőség.

Ha pedig valaki borravalót is adna, az pedig egy helyi kutyamenhely számára csorog át, hogy a többi kutyára is gondoljunk.

(via)