Vendégszerzőnk, a Designer Drums-os Vereczkey Ákos a legizgalmasabb magyar popzenék után egy hiánypótló helyszínre irányítja rá a figyelmet. Ami egy parkolóház átjárójában van, és éppen befér még a vigalmi negyedbe. Vagy már éppen nem? Így vagy úgy, az elhelyezkedése a szellemiségének is tökéletesen megfeleltethető. Övé a szó!

Az elmúlt tíz-tizenkét évben a Gumipop köré rendeződött fiatalok olyat fektettek le a városban mint előtte még senki a városban: színteret a minőségorientált popzenében. Épít magának színteret a széthullott punk, a piros-sárga-zöldben játszó reggae-s, a ska-hívő, a szétvarrt vega hardcore-os meg az avantgarde black metálos, akár még átjárást is biztosít egymáshoz – vagy éppen megtagadja azt -, de ki kezelné a popzenét összetartó erőként? A Gumipop megtette, és egy egész generációt nevelt ki Sarkkal, Corvintető kisteremmel és tiltólistával (vagyis a lejátszani nem ildomos dalok csokrával – a szerk.) együtt.

Az indie hullám csillapodásával apránként családot alapított, emigrált, vagy talán épp csak beleunt ez a közeg a céltalan bulizásba, és biztosan nem tett jót az sem, hogy nem találta a helyét. Erre adott választ Lévai “Gasman” Jancsi évek óta tervezett lépése: 2013 novemberében megesett az év legcoolabb történése, és kinyitott a Beat On The Brat (korábbi villáminterjúnk az ötletgazdával errefelé).

Összeverődött egy pillanat alatt az éjszakából minden újságíró, korábbi indie zenész, popzenét közelebbről vagy távolabbról értelmező dj és mindenki más, akiket utoljára a Bar O-s bulikban láttunk egy helyen, mert végre újra otthon érezhették magukat.

Képek: Instagram X 4

Szükség van ehhez az összetartáshoz persze arra a körülírhatatlan rezgésre, ami a fent említett helyszíneken újra és újra megjelent.

Ami sosem elsősorban arról szólt, hogy mit igyunk, hanem hogy mit hallgatunk éppen most.

Ehhez pedig szükség van a friss popzenék olyan szelekciójára, amelyek egy közegben kvázi slágerek, míg szélesebb körben a fogalmatlanság falaiba ütköznek. És szükség van egy olyan szélsőségességre, ami pontosan tudja, hogy egy dal meddig a legnagyobb himnusz hajnali kettőkor, és mikor kell tiltólistára kerülnie legalább 8-10 évre. Szükség van az életigenlésre, vagy épp a céltalan ürességre, amelyet megmagyarázni ugyan nem tudunk, de ott és akkor egyértelmű és magótól értetődő.

Szükség van az egyediségre való hajlamra, és azokra az emberekre akik tudják, hogy a punk nem kívül látszik, hanem a tettekben és a gondolatokban mutatkozik meg. Arra az összetartásra, melyet még sehol máshol nem tapasztaltam még meg, de minden nap otthon tudom érezni magam benne. Köszi!

A Beat On The Brat – ahol, igen, jó sörrel is lehet magunkat belocsolni – programjairól itt lehet folyamatosan értesülni. + Disclaimer: a szerző üzletvezetőként dolgozik a helyen, de a Gumipophoz sok éves rajongás köti.