Te is sokszor érezted már, hogy mindent tudsz Budapestről, hogy vakon megtalálod az összes jelentős kocsmát, tudod,hogy melyik boltnak mi volt a helyén korábban? Na, ugye, hogy ez azért nem így van. A BUPAP művészettörténészekből és szociológusokból álló, városi túrákat szervező kreatív csoportja a holland Expodiummal közösen egy olyan városfelfedező workshopra invitál, ami Budapest mindig szem előtt lévő, de valójában eddig csak felszínesen karcolgatott részleteit tárja fel.


A háromnapos túra november 13 és 17 között a Nyugati pályaudvar, a Skála Metró és a WestEnd City Center szentháromságának bugyraiba kalauzol – egy olyan környéken, ahol kelet és nyugat talán a legszembetűnőbben találkozik egymással Budapesten. Lesz szó pályaudvar és bevásárlóközpont párhuzamairól és egymáshoz való viszonyukról, elhagyatott, funkciójukat vesztett helyiségekről, mindezt egy közös kutatás keretein belül.

És hogy hogyan állnak ezek a kutatások? Még nem tudni, de a Crossing Budapest projekt hivatalos blogján hamarosan ez is nyomonkövethető lesz. November 14-én, 17 és 19 óra között pedig egy nyilvános eseményre is sor kerül, méghozzá a Hercegprímás utcai Higgs Fieldben.

Facebook eseményoldal itt!
A program a DACS Fesztivál keretein belül valósult meg, méghozzá az ACAX szervezésében.