keresés menü

“Nem jártam a képzőre vagy az iparra, nem tanultam évekig bokát rajzolni”

Ezt Tripo mondja, a rajzember, akiről már nem először nyilatkozunk meg: ő a nép fia a Napra tör típusú klasszikus sikermesék mai formába öntője, néhány éve még el lehetett kapni a Telepen sörözve, ma viszont már annyi a megbízása, hogy lassan vadászni kell rá.

Tripó lerajzolta Carl Coxot, Carl Cox megköszönte Tripónak

“Gyerekkorom óta hivatásomnak érzem a rajzot, festészetet. Tudtam, hogy az érzés és a vágy örökké fog égni a szívemben. Próbálkoztam letérni az utamról, de nem ment. A sors mindig visszatérített. Egy idő után nem ellenkeztem és feltettem rá az életem. Nem jártam a képzőre vagy az iparra. Nem tanultam évekig bokát rajzolni. Nem magamnak, hanem más öröméért festek. Nem önös érdekek befolyásolnak, hanem az hogy az emberek meghatódjanak, felháborodjanak vagy sírjanak a képeimen” – mondja magáról.

A Jackson Pollock, Andy Warhol és a rézkarc árnyékolási technikái által ihletett Tripo egy ideje már nem csak falra meg egyéb sík felületekre keneget festéket, hanem ruhadizájnokkal is villan. Annyira, hogy most megjöttek az új pólómintái:

A pólók mögött ráadásul vaskos társadalmi üzenet feszül.

“Miért ássuk alá alapjaiban saját jövőnket? Figyelmetlenül, felelősség nélkül tesszük tönkre bolygónkat”

– vall a művész a mögöttes kontentről, mert szerinte egyetlen lehetőségünk van, hogy megóvjuk a jelenünk, és azon keresztül a jövőnket. “Ezt a beszélgetést folytattam le magamban mikor megjött a kérés, hogy készítsek pólómintákat a Dorkónak környezetvédelmi témában. Nem akartam nyávogni, csöpögni, csak kőkeményen az emberek szeme elé tenni a valóságot.”

“A pólókra kihalófélben lévő állatok és az általuk lakott terület jövőjét helyeztem párhuzamba azért, hogy egy kicsit jobban szemléltessem, mivel játszunk, ha felelőtlenül gyilkoljuk az állatokat, vagy ellehetetlenítjük környezetüknek fennmaradását. Szeressük a bolygónkat és egymást!”

“Ha ezzel a pólósorozattal már egy ember is inkább a kukába dobja a csikket, vagy a palackot szelektívbe hajítja, már megérte.”

Jogos szavak, szép gondolatok.

Tripo, aki itt lejjebb vehető szemügyre, június 9-én, azaz most pénteken mutatja be a friss pólóügyeket a Fröccsteraszon.