keresés menü

A szombathelyi kommunista emlékmű került egy nemzetközi teknóválogatás borítójára

Csapjunk is bele, nézzük is csak meg magunknak:

Ez lenne tehát az XLR8R nevű, meglehetősen nagynevűnek számító elektronikus zenei online újság egyik friss miniválogatásának az artworkje. Szép utópisztikus szürreália, tengermosásban fürdőző dinoszauruszokkal és brutalista betonkolosszusokkal.

És akkor nézzük meg a Szombathely tetején máig a múlt mementójaként magasodó Felszabadulási Emlékművet:

(Fotó: Nyugat.hu)

A 414 köbméter betonból Heckenast Gusztáv építész tervei alapján felhúzott, a fasizmus alóli felszabadulást ünneplendő emlékművet 1970-ben adták át a városnak, és bár a vörös csillag és az 1945 felirat lekerült már róla, annyira emblematikus és erőteljes építmény – ráadásul távoli rokonságot mutat Tito jugoszláv spomenikjeivel is -, hogy azóta sem bontották el.

Igaz, a környezete derekasan rohad lefele, ahogy azt a szombathelyi Nyugat.hu is megírta, de talán egyszer majd kezdenek is vele valamit. Mindenesetre most a Halo Varga néven futó alkotó hozzányúlt a maga módján – ő a fenti grafika létrehozója -, neki már elküldtük kérdéseinket is, de eddig nem jöttek válaszok.

Addig is álljanak itt a válogatás zenéi, azokra is érdemes ráfülelni: