A túlszaturált szürreális szociogiccs hazai letéteményese, Szombat Éva Boldogság fotóprojektje ugyan nem tegnapi, de még a róla szóló 2014-es posztunkra visszalapozva is meglehetősen erős aurával bír, mintha csak tegnap történt volna a rózsaszínbe burkolt kiállításmegnyitó, benne az olyan alkotásokkal, mint

a fogszabályzóval is tejbetökmosolygós lány vagy Barbie Éva és Ken Ádám a virágos paradicsomban.

Imádtuk. Mondjuk nem volt nehéz.

Ezután döntötte el, hogy a projektet továbbgördíti a csillámpónis szürreáliából a mindennapi boldogságok megélésének irányába, és személyes történeteket kezdett kutatni. Meg is találta alanyait, a műbéka-gyűjtő nénitől a magát szintetizátorokkal körbehalmozó Zoltánig (aki Galactic Jackson néven ismert zenebuzi-körökben), a meghalt kisfia utáni depresszióból lufihajtogatással kijövő anyától a transzgender celebritásig.

És ebből lett a Practitioners című sorozat.

A friss hír pediglen: a boldogság gyakorlóiról szóló albumot most tüneményes kivitelben – dizájn Gryllus Ábris által – meg is lehet vásárolni, innen ni. Október 7-éig biztosan a Szputnyikban lehet átvenni a kegytárgyat, a dátum elérkeztével pedig a Supermarket Galleryben, ahol kiállításmegnyitó is szerveződik a projektfolytatás köré.