keresés menü

Egy lány, aki nyolc éve minden nap lerajzolja, hogy milyen ruhákat hord

Urbanplayer: – Amikor 2007 szeptember 10-én megrajzoltad az első bejegyzést, mi járt a fejedben? 

Pásztor Theodóra: Amikor belekezdtem a Ruhanaplóba, még nem sejtettem, hogy mekkora jelentőséggel fog bírni az életemben, ám az évek folyamán egyre több lehetőséget látok benne. Számos oldalprojekt alapjául szolgált már. Kezdetben csak rajzolni szerettem volna, kellett egy rutinszerű alkotás, egy fix ötlet minden napra. Mindig voltak vázlatfüzeteim és vágytam rá, hogy tele legyenek firkálva. Irigykedtem azokra akik lazán, “koszosan” tudtak rajzolni. Most már belátom, hogy az én stílusomra a részletgazdagság jellemző. Az apró mintás oldalak befejezése után elégedettséget érzek. Reménykedem, hogy látják mások is, hogy ez nem a divatról szól, az csupán eszköz. Ez egy vizuális napló.

2007 szeptember 10. Az első outfit-illusztráció.

UP: – Befolyásolja az öltözködésed ez a projekt?

PT: – Öltözködési és ruhavásárlási szokásaimnál egyaránt szerepet jatszik a Ruhanaplóm. Kihívás a mintás gönceimet megörökíteni, előfordult már, hogy valamit azért nem vettem meg, mert nem volt megrajzolható. A mostani megnyitó előtt is alárendeltem magam a naplónak, ugyanis előre meg kellett rajzolnom számos öltözéket, hogy a megnyitón naprakész legyen a mű. 2011-ben a diplomavideóm idején szintén ő diktált, két hónapon át előre meghatározta(m), hogy milyen színű ruhákat viselhetek. Ennek a videónak a lényege az volt, hogy a ruhák színei hangokhoz voltak kapcsolva, ez lehetővé tette, hogy dallammá váljanak a öltözékeim, tehát a napjaim.

2010 június 2-7.

UP: – Szoktad használni emlékezéshez a Ruhanaplót?

PT: – Amikor ránézek egy adott lapra, mindig van pár olyan nap, amiről egyből beugrik valami emlékezetes. Így rengeteget tudok mesélni a naplót lapozgatva. Kíváncsi vagyok, hogy nagyobb távlatból mennyire élnek, majd az emlékek.

 

2014 március 10-15.

UP: – Pontosan hány rajznál tartasz? Meddig szeretnéd csinálni?

PT: – Úgy tervezem, hogy életem végéig csinálom, amíg alkotóképes vagyok. Kiváncsi vagyok arra is, hogy hova fejlődünk, én és a naplóm. 2957. napnál járok eddig, habár vannak sajnos kiesett napok 2009-ben, azonban mentségemre szolgáljon, van ahol egy naphoz több rajz is párosul.

2015 október 8. A kiállításmegnyitó napja.

UP: – A Ruhanapló mellett mit csinálsz még? 

PT: – A másik nagy projektem a Thejoska, ami a tradicionális matryoshka babák új életre keltését takarja. Patás állatokat, hüllőket, madarakat, kutyát-macskát, mindenféle állatot megfestek. Rendelésre bárki Thejoska formájában viszontláthatja kis kedvencét.

***

A Ruhanapló végiglapozható Flickr-en, de aki teheti térjen be a Lollipop Factory-ba november 4-ig, mert ott egy hatalmas falfelületen egyben vehető szemügyre az egész lenyűgöző sorozat.