keresés menü

Az OFF-Biennále Budapest ismét az állam segítsége nélkül szervezi meg az év legnagyobb művészeti derbijét

Amit 2015 tavaszán az első OFF-Biennále Budapest öt hét alatt összehozott, az túlmutatott a szűk áteresztőképességű, rossz vörösborokkal megtámogatott, szomorúan hangsúlytalan hazai kiállításmegnyitókon. Rá is fért ez a fővárosra (bár voltak vidéki és külföldi kinyúlások is): több mint 100 helyszínen, közel 200 programot mutattak be, amiken 22 ország több mint 350 művésze vett részt – a programokra pedig összesen 35 ezer látogató rajzott oda.

Mi is írtunk egyik-másik szuper projektről, nem tehettünk mást, hiszen szuperek voltak. Mint például ez a több audioinstallációból álló programnap a betonbólyákból álló, digitálismetronóm-hálóval és a kopogtatós ajtókkal:

És 2017 őszén ismét megindulnak a szervezők.

Azaz már meg is indultak, mert csütörtökön egy sajtóreggelin elmondták a Konyha galériáján, hogy már a finisben van az ország legnagyobb civil, független művészeti kezdeményezésének újabb epizódja.

“Továbbra sem pályázunk a magyar államhoz, és kívül maradunk annak művészi intézményrendszerén”

– mondták, mert még mindig úgy gondolják, hogy borzasztó a hivatalos támogatási rendszer (erre a mondatra, úgy észleltük, valahol messze felsírt egy Fekete György), és be akarják bizonyítani, hogy állambácsi játékszabályainak betartása nélkül újra meg tudják ismételni az önerőből, alulról, baráti alapon, hálózatosan szervezett OFF-Biennálét.

A cseh Zbynek Baladran biztosan feltűnik

“Idén viszont horizontális terjeszkedés helyett mélyfúrásra lesz szükség, ezért ez egy fókuszáltabb biennálé lesz” – mondta el Somogyi Hajnalka főszervező (aki művészettörténész és kurátor is), hogy aztán kiderüljön, ez annyit tesz, hogy szűkebbre fogják a projektpalettát, viszont azt erősen megválogatták.

Idén körülbelül 40 projektet mutatnak be, negyvenvalahány helyszínen, üres üzlethelyiségtől magánlakástól át az obszervatóriumig.

A 2017-es OFF-Biennále Budapest kerettémája az izgalmas Gaudiopolis gyerekköztársaság és örömváros lesz, amit a második világháború után alapított Zugligeten Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, hogy a magukra maradt gyerekek ne kallódjanak el. Saját törvényeik, valutájuk és még vicclapjuk is volt.

Francis Alys belga művész is feltűnhet

Tűpontos programsor még nincs, de biztosan lesz:

    • köztéri demonstráció, ami a civil passzivitást igyekszik felpiszkálni
    • társadalmi tudatmódosítás, ami életképes fikciókat keres
    • tragikomikus kabaré, aminek alapja Gagarin űrutazásának éjjele, amikor Sarkadi Imre drámaíró kizuhant Kondor Béla festő Bécsi utcai lakásának ablakából
    • közösségi vacsora, ami a társadalmi ellenségképekből indul ki
    • diákforradalmat vizsgáló képregény
    • pedagógiai partizánakció
    • budapesti köztéri szobrok újraértelmezése
    • csak az OFF idejére összeálló folk-art-punk zenekar
    • a Valahol Európában “nagyon színes és vicces” adaptációja gyerekekkel és az egyik legismertebb brit performanszművésszel.

Már lehet ismerkedni az idei OFFos mikroszájttal.