Keresztesi Botond képeiről sok kapcsolódási pont eszünkbe juthat a szürrealizmustól kezdve a vaporwave-ig, miközben ábrázolásában a klasszikus portréfestészet is kap egy gellert. Beszélgettünk vele és mutatjuk néhány friss munkáját.

Urbanplayer: – A festészetben – laikus szemlélő számára legalábbis – a mai napig kicsit idegennek hat, amikor a 20. vagy a 21. század vívmányai megjelennek. A te munkáidnak ezek kulcsszereplői. Hogy gondolsz ezekre?

Keresztesi Botond: – A technika számomra, mivel egyáltalán nem vagyok műszaki beállítottságú, mindig is a misztikumot jelentette. Egy olyan testet, aminek az összefüggéseit, sokszor pedig a miértjét se értem. Funkcióval bírnak ugyanakkor, amihez valakinek a tulajdonságok figyelembe vételével formát kell adnia, legyen az egy autó vagy egy mozgásérzékelő szenzor műanyag doboza. Gyakran hívom a képeim tárgyportréknak, ugyanis legtöbbször tárgyakat ábrázolnak és sokszor megőriznek valamit a klasszikus portré lélekelemző jellegéből.

Lost Memories, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

UP: – Hogy találtál rá a témáidra?

KB: – Van egy zsebfényképezőgépem, amit vizuális-moleskineként használok. Lefényképezem, ami megtetszik, vagy amiről tudom, hogy később felhasználhatom egy képemhez. Mostanában próbálom egyre inkább levetkőzni a fotót, mint startlapot és többet meríteni a fejemből, saját formákat vagy textúrákat igyekszem teremteni. Sokat használok internetes képeket vagy stockfotókat. A legizgalmasabb, ha vizuális közhelyeknek tud adrenalint kölcsönözni az ember.

Countach, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

UP: – Több technikát is használsz, akril, szénrajz, satöbbi. Ezeket mi alapján választod ki? Időszakok vannak, vagy inkább bizonyos témákhoz bizonyos technikák tartoznak?

KB: – A legfőbb technikám az, hogy különböző technikákat imitálok. Egyébként évek óta akrillal festek vászonra, néha egy kis spray-t is használok, de alapvetően minden a megszokott. Szeretek szertartásosan dolgozni, sokszor a képméret (1×1 méter) sem változik és ennek megfelelően a munkatér is beszűkül egy maximum két négyzetméteres szemét kupaccá. Biztos vannak időszakok amikor változnak a módszerek. Sok kép magán hordozza, hogy mikor, melyik korszakban, milyen körülmények között készültek. Legutóbb a Horizont Galériában volt kiállításom , ahova a képek szoros egymásutánban viszonylag rövid időn belül készültek. Ez meglátszik a technikán is, egyik megoldás a következő képen folytatódik, a képek sokszor oda vissza hatnak.

UP: – Tudom, ilyet nem igazán illik kérdezni az értelmezés szabadon hagyása érdekében, de ez a kép számodra miről szól?

Damaged By Autumn Leaves, 40×30 cm, akril, papír, 2014.

KB: – A fenti kép 2014-ben készült Stuttgartban egy egy hónapos rezidencia programon a Budapest Galéria jóvoltából. Ősszel voltunk kint, egész pontosan szeptemberben, amikor még nappal nyárban érzi magát az ember, de esténként már megmutatja magát a hűvös. Az egész város és a szituáció új volt nekem, próbáltam minél több dolgot elkapni belőle. Ez az utánfutó a szállásunktól egy sarokra parkolt, nagyjából minden nap az ottlétünk alatt. Ami a legfurcsább volt a városba az a Stuttgart 21 jelenség (a rendszámtábla is erre utal) volt, ami egy helyi nagyberuházás miatt kialakult társadalmi feszültségre utalt. A város központi része fel volt túrva, átépítés alatt állt, ennek volt számomra jelképe az összegyűrt, illetve őszi levelek által behorpasztott platójú utánfutó. Nagyjából ennyi.

Open, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

Where your key is…, 100x100cm, akril, vászon, 2015.

The Meeting, 70×50 cm, akril, vászon, 2015.

The Great Battle, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

Destroyed Vasarely, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

Danse Macabre, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

Applause, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

A pesszimista festők szalonja, 100×100 cm, akril, vászon, 2015.

Még Keresztesi Botond-képeket!

(A reprófotókat Szombat Éva készítette.)