A Glastonbury és a Bass Coast után a kanadai Osheaga fesztivál is tiltólistára tette a látogatók által előszeretettel hordott indián fejdíszeket. Az ok pedig nem más volt, mint az, hogy ezek a fejdíszek bizonyos csoportok számára fontos kulturális szimbólumnak számítanak, amiket nem ildomos divatozásból viselni.

Ahogy a facebookos bejelentés kommentjeit elkezdtem átnézni, először csak olyanokat láttam, amelyek üdvözölték az intézkedést. Aztán kicsit továbbgörgetve azért kirajzolódott egy markáns ellenvélemény is.

Egyik kommentelő odáig elment, hogy emiatt bojkottálja idén a fesztivált. Szerinte egyszerűen undorító bármilyen ruhadarabot is betiltani egy fesztiválon. Például azt vajon honnan tudják a szervezők, hogy nem-e épp egy autentikus viselőnek tiltják meg? Vagy mi van a punkokkal, akik a mohikánfrizurát vették át az indiánoktól? Továbbgondolva pedig ilyen alapon szinte mindenféle öltözködést be lehetne tiltani.

Egy másik kommentelő a keresztet és egyéb keresztény jelképeket hozta fel példának. De akkor már akár említhetnénk azokat az arcokat is, akik a H&M-ből vásárolt Guns és Run DMC-pólókban veretik David Guettára. Vajon ők belegondoltak, hogy ilyenkor mit él át egy Slash-fan!!?!?

A kérdésre a megnyugtató válasz nyilván ott van elásva, hogy a fesztivál környékén konkrétan az indián fejdísz buliból történő hordása tényleg érzékenyen érint-e bármilyen tradicionális közösséget. Esetleg a fesztivál közönségét. Mert hát alapvetően azért mégis csak az a jó, amikor bárki felvehet bármit, aztán legfeljebb kinevetik, ha bohócot csinál magából.

(via P&P)