keresés menü

Ilyen képeket lőttek a világ első drónjai, amik nem mellesleg galambok voltak

1907-ben, amikor a repülés még egészen gyerekcipőben járt, Dr. Julius Neubronner patikus és hobbifotós kitalálta, hogy galambokra erősít akkoriban kisméretűnek számító kamerákat, amik repülés közben automatikusan sültek el.

Csak reménykedhetett abban, hogy megfelelő képek készülnek, és persze abban is, hogy a galambok visszatérnek hozzá. A képei a maguk idejükben nagy látványosságnak számítottak, lévén az emberek többségének ez egy sohasem látott nézőpont volt.

Az első világháború idejére aztán már a repülőkből lőtt képek felülmúlták a galambokét, így nekik leáldozott az idejük ezen a területen. Napjaink drónjai viszont némiképp Neubronner ötletét tükrözik vissza.

Dr. Julius Neubronner galambos fotóiból The Pigeon Photographer címmel jelent meg egy album. Ebből vannak a képek is.