Egy hete, a magyar költészet napján jelent meg a Libri Kiadó égisze alatt három könyv három hazai alkotótól, akik egy Magyarországon még fiatalnak számító műfaj, a kortárs-versfelolvasós-pontozós slam poetry képviselői. A slammelés azonban élő műfaj, ki kell állni, és reflektoroktól vakítva belemászni a közönség fejébe, míg egy kötetben a szavak ereje a döntő. Úgyhogy ebből a megfontolásból arra kértük a három slammert, Simon Mártont, Sirokai Mátyást és Pion Istvánt (a fenti képen is ebben a sorrendben ülnek), hogy saját szavaikkal írják körbe, hogyan fogantak meg a kötetek. Hátha valakinek megjön a kedve hozzájuk.

Simon Márton (Polarodiok):

“Ezt a kötetet körülbelül úgy kezdtem el írni, hogy nem is tudtam róla. Bár pontosabb azt mondani, hogy elkezdtek gyűlni a fejemben ezek a mondatok – akkor épp Walesben melóztam pincérként egy tengerparti faluban és csak holtidőm volt sok, szabadidőm nem –, és annak ellenére, hogy az első kötetemet úgy éreztem, hogy hála Istennek szerették, azt azért tudtam, hogy nem akarok ugyanolyan verseket írni, mint amilyenek abban voltak. És mivel a japán irodalmat – itt konkrétan a haiku-költészet része játszott közre persze – amúgy is nagyon szerettem, mikor lett néhány ilyen mondat a fejemben (kb. 8, tehát épp annyi, ami már nem hat nagyon soványnak, ha leírod), akkor megpróbálkoztam vele, hogy lehet-e ilyet. Hogy csak egy-egy mondat. És kiderült, hogy lehet.

A Polaroidok név pedig a legelején adta magát. Szép szó, jellegzetes, érdekes, és kifejezi azt a szeletét is ennek a haikus iránynak, amit én működtethetőnek gondoltam, vagyis a pillanatnyiságot. Aztán közben ennek még reneszánsza is lett, tehát kiderült, hogy „belenyúltam” vele valami nagyobb dologba is. Más részről egy vizuális műfajról elnevezni valami verbálisat, az amúgy is annyira árulkodó, hogy már majdnem használati utasítás – ezeket kisebb részben kell megérteni, mert továbbgondolni vagy elképzelni szerintem érdemesebb. Azzal amúgy is többre lehet jutni.”

Sirokai Mátyás (A beat tanúinak könyve):

“Olyan szövegeket akartam írni, amilyeneket én is szívesen olvasok: utaztatókat. A kötet az egyik oldalról egyfajta trippy, apokrif evangélium, amiben bár felismerhetőek különböző vallások elemei, a világa mégis önálló. Ha be kellene lőni ezt a világot, azt mondanám, hogy határai a barlangrajzoktól a sci-fi-ig húzódnak. Ezeken a határokon belül jól megfér egymás mellett az ugrókötelezés mint gyakorlat a Földtől való elszakásra, és annak leírása, hogyan lehet az alvók álmaiba bejutni.

És hogy miért a beat? A beat generáció szellemi hagyatéka miatt is, de csak kisebb részben. A beat maga a lüktetés, ami éppúgy sajátja az anyag részecskéinek, mint az idegsejteknek, amiken keresztül érzékeljük a világot. A beat tanúi, akik a beatet követik. A beat tanúinak könyve egy XXI. századi, spirituális utazás krónikája.”

Pion István (Atlasz bírja):

“A kiindulópontjaim leginkább a család és a környezetem voltak, ezekből indul és tulajdonképpen ezekbe is tér vissza a kötet. Mivel leginkább visszaemlékezésekről van szó, illetve mások emlékeinek a magamévá tételéről, ezért aki kézbe veszi a könyvet, az találkozik a halállal, a közelmúlt történelmével, de persze a szerelemmel és a közélettel is. És nyilván ezek súlyát kellene (vagy legalábbis volna jó) elbírnia a hipsztereknek, a turulképűeknek, a Weiszmüllereknek és a Kolompároknak is – mindenkinek a saját kis részét ebből a nagy egészből. Atlasz meg, ugye, bírja az egészet egyben.

Az pedig külön vágyam volt, hogy tegyek bele slam poetryt, nélküle nem éreztem teljesnek az elmúlt tíz év munkáját, illetve a munka bemutatását, ami tulajdonképpen ebben a könyvben realizálódott. Mivel pedig amúgy is élő- és köznyelvet használok a lírában, így nem érzem azt, hogy papíron elütnének a slam szövegeim a verseimtől. Sőt.”

Végül egy videó, ami Pion kötetéhez készült, ezzel zárjuk mai ajánlatunkat:

(Címlapfotó: Libri / Pereszlényi Erika)

Lepje meg magát az e-számla kényelmével és egy iPhone X-zel! Ha december 31-ig e-számlára vált, 150 000 Ft-os iCentre utalványt vagy egy iPhone X-et nyerhet! (X)