A DrugAbuse.com tizenöt nagy fesztivál kapcsán összenyalábolt 3 millió Instagram-posztból szűrte ki a kábszerekre utaló hashtageket, majd készített belőlük egy megdöbbentő táblázatot.

Sajnos az európai fesztiválok közül csak néhány jelentős került be, mint a Glastonbury vagy a Tomorrowland. Nincs Roskilde, nincs Sziget, vagy mondjuk a Sound, ami külön pikáns lehetett volna.

Ellenben vannak olyan számomra eddig ismeretlen versenyzők is, mint a Chili Cook-Off. Mondjuk az, hogy a jelölten innen való posztok 90 százaléka megemlíti az alkoholok valamelyik fajtáját, mindenképp figyelemre méltó rendezvény. Kis utánajárás után nem lepett meg, hogy egy countryfesztivál ez. Ba Dum Tss!

Igazából egyik rendezvény sem végzett meglepően elől az egyes kábók listáján. A Marley Fest 80%-os fűarányt hozott, a Coachellán az instázók 12%-ának jutott eszébe a cocaine-hashtag, ezzel az első lett ebben a kategóriában az amerikaiak egyik favorit fesztje, az MDMA-piacot az EDM-fesztiválok tartják el. A Burning Manen meg tulajdonképpen minden ugyanannyira fogy, így a máshol nem túl népszerű a gomba, LSD és meszkalin kategóriákban tudott kitűnni.

Ami igazán durván meglepett, hogy a fesztiválokkal kapcsolatos posztoknak milyen magas százaléka tartalmaz drogos utalást. Nyilván ebben benne van az is, hogy az Instagram a szülőktől függetlenebb felület, de azért akkor is.

(via CoS)