Valójában ez is csak napok kérdése volt, hiszen ma már egy magára valamit is adó zenés-táncos klub amúgy is olyan CD-lejátszókat rak a pultba, amik befogadják a pendrive-ot.

Mindenesetre ez az újítás már nem fogadja be a csillogó ezüstkorongot. Hogy technikailag előrelépésről van-e szó, az nem különösebben kérdés, főleg, hogy itt már érintőképernyőn kereshetünk rá számokra, loopolhatunk, de a lejátszóba bedugott USB stickre másolt zenékre előre állíthatunk be CUE-pontokat, sőt, az egyes playlisteket külön színekkel lehet ellátni, így a koromsetét klubban sem kell aggódni, hogy a megfelelő zenéink között turkálunk-e éppen.

A technikai előrelépés tehát nem kérdés. A kérdés sokkal inkább kulturális:

meddig lehet még elmenni abban, hogy a lemezlovasok dolgát megkönnyítsük?

Honnantól és mennyi hitelét veszíti el a DJ? Ez még belefér, de a helyettünk beatmatchelő kontroller már nem? Ja bocs, már ennél is van sync gomb, szóval akkor már ez sem? És ha nem nyúlunk hozzá? És a bakelitről Serato-ra váltó zsoké se dumáljon, mert ő is látja például a BPM-számot, ami szintén egy mankó? Hány mankója lehet egy DJ-nek, és mikor nő a fejére a technológia? Mi most nem válaszolunk, de ti megtehetitek itt.