keresés menü

Egy médiaművész többszáz Mark Zuckerberg-interjúból vágott össze egy ijesztően hipnotikus megamixet

“Mark egy kedves, jó ember, de dühös vagyok rá, amiért a folyamatos növekedésre kihegyezett fókusza odáig vezetett, hogy feláldozta érte a biztonságot” – nyilatkozta Mark  Zuckerbergről a minap a Facebook másik társalapítója, Chris Hughes, aki már odáig is eljutott fejben, hogy a közösségi platformot fel kéne darabolni, mert vezetőjének hatalma túlnőtt már mindenkién, mind a magán, mind a kormányzati szektorban.

Az ő nyilatkozatának hetében, azaz éppen most jött ki Ben Grosser médiaművész egy borzasztóan erős videóval, amiben Zuckerbergnek a növekedéshez kapcsolódó szavait pakolta össze egyetlen, maratoni hosszúságú menetbe. Rengeteg szám, százalék és a more mindent maga mögé utasító emlegetése 47 percben:

Mindez tizennégy év termése, a 2004-2018 közötti időszakból. Vigyázat, rajta maradhatsz, mint Zuckerberg a számmisztikán.