keresés menü

Váratlanul bezárt Banksy kiforgatott csodaországa azért, hogy Calais-ba költözzön

A Disneyland szterotípiáit a végletekig kiforgató, komoly társadalomkritikát megfogalmazó Dismaland az év talán legfontosabb művészeti eseményévé és Banksy eddigi legnagyobb húzásává vált az elmúlt bő egy hónap alatt.  Most azonban a street art bújkáló királya még egy óriásit csavart a történeten.

A Weston-super-Mare-i tengerparton felállított Dismalandet a lebontása után ugyanis a menekültválság jelképes értékű szpotjára, Calais-be telepítik, hogy menedéket építsenek belőle az arra táborozó szír, líbiai, etrieai és egyéb menkültek számára. A rendhagyó park honlapján mindezt egy olyan képpel harangozták be, ahol a Dzsungelnek nevezett tábor közepén a leszedált Disney-kastály magasodik. Hozzátéve, hogy

“Ide már nem lehet majd online jegyeket vásárolni.”

Banksy hirtelen húzásával két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt nyilván még csomóan megnézték volna személyesen a Dismalandet, az ő kimaradásukkal így megmaradhatott a kultstátuszt jelentő exkluzív jelleg. Másrészt pedig könyékig tenyerelt bele egy szolidáris és merész gesztussal napjaink legfontosabb kérdésébe. Arról nem is beszélve, hogy épp az utóbbi hetek Angliájának a legnépszerűbb darabkáját viszi az Angliába vágyó menekülteknek.

***

Dismaland képeken.
Dismaland egy vicces videón.

(via dazed)