Klára Levente és örökhajtós brigádja már bizonyított egyszer. Aztán a Dobogókőre mentek fel Bubival. Most pedig újabb remekbeszabott, lebilincselő képkockákkal teleszúrt fimet forgattak, miközben jól széttekerték magukat.

“Azt nem vágom, hány kilométert bicajoztunk. Kurvasokat ittunk viszont!”

Na, ezt azért senki ne próbálja feltétlenül utánuk csinálni.

Itt az előzetes az egészestés mozihoz, amiről Levi azért elmondta nekünk, hogy két hétig voltak a festői ex-Magyarország tájain, Torockóból indultak és tisztességesen körbementek, a trip vége a Transzfogarasi út megmászása volt. Ami egyébként 2000 méter fölé megy, brutál emelkedőn, a trailer utolsó két snittjében ez is megtekinthető.

Plusz az aláfestő zene sem semmi: azt az elektronikus körökben méltán elismert Andras Toth hegesztette, helyi muszikusok (Karácsony Lázár és Szőcs “Mojszi” Gábor bácsi) ott, általuk felvett élő hegedű- és furulyajátékából, valamint énekeiből mintázva.