• Egyrészt a graffitizés, főleg ha kulturális- és történelmi jelentőségi falakon jelenik meg, az bizony vandálság.
  • Másrészt viszont az ember alapvető igénye nyomot hagyni a számára emlékezetes helyeken.

Ahogy sok más híres épületben, úgy a Firenzei dómban is rendre felbukkantak a falakon kisebb firkák, graffitik, emlékeztetők. Egy idő után belátták, hogy a teljes tiltásnál valamiféle kompromisszumot kéne kötni a végtelen számú látogatóval.

Ennek eredménye lett az Autography nevű app. Annyi az egész, hogy két táblagép is ki van helyezve a dómban, amin keresztül tetszőleges falfelület digitális mására lehet üzeneteket írni.

Ezeket egyrészt láthatják mások, másrészt pedig bekerülnek a dóm digitális archívumába és évente ki is nyomtatják valamennyit. Tehát a rendre eltüntetett valós firkákkal szemben megbecsült emlékekként fogják őket kezelni.

Az első évben egyébként tizennyolcezer digitális falfirka gyűlt össze.

(via)