keresés menü

Alex Jackson graffiti-portré mashupjai

Alex Jackson ősszel kezdi utolsó évét a Wisconsin-Madison egyetem festőművész szakán. Fő érdeklődési területe a feketék reprezentációja a történelmi és tradicionális portréfestészetben. A portréfestészet aranykorában ugyanis még a fehér ember állt egyedül a középpontban, róluk készültek elsősorban portrék. Közben a feketéket ábrázoló festmények rendre az afro-amerikai közösség egészét akarták bemutatni – nem pedig az egyént.

Az egészet persze ne úgy képzeljük el, hogy katonai mentében, rizsporos hajjal feszítenek derék fekete férfiak. Jackson korszerű képeket készít. Egyaránt felhasználja az absztrakt festészet vívmányait és a feketék által előszeretettel használt graffitit is, hogy megalkosson egy olyan kifejezésformát, ami autentikusan be tudja mutatni a fekete embereket.

Ez az egész elméleti kavarc azonban még kevés lenne az üdvösséghez, viszont szimpatikus festőművészünk tényleg annyira jól eltalálta az arányokat, hogy a graffiti profánsága mellett simán érződik a festészeti hagyománynak a múzeumba hívó folytonossága.

Ez azért is nagyon fontos, mert a feketék művészetét a legtöbb esetben csak mint popkultúra, vagy mint egzotikus leágazás szokták a művészettörténet könyveiben tárgyalni.

(via Saatchi Art)