keresés menü

A világűrig menni önmagunk megismeréséért: Csordás Zita kiállítása

CAM01589

Csordás Zita elsősorban talán a Mayberian Sanskülottsból és a népzene menőségéért kiálló Zomboriból lehet ismerős. Csak jövőre végez majd a Képző festő szakán, de már most összejött annyi érdemes képe, ami a Roham koncertterme feletti kiállítóteret kellemesen kitölti. A csillámló flitterekkel, sok rózsaszínnel feldobott sarki és űrbéli tájakat ábrázoló képekről frappáns eligazítást ad a tárlat leírása:

Az emberiség megkezdte lakhelyének felfedezését, majd a világűrrel folytatta, mindeközben saját belső tájait kevéssé ismeri. Az ez irányban tett törekvések talán minden fizikai létező kutatásánál nehezebbnek bizonyulnak.

10943621_10204888575070723_292039402_n

“A fekete növények úgy lettek, hogy olvastam egy cikket, amiben arról írtak, hogy olyan vörös törpéket fedeztek fel, amik körül emberi élet befogadására alkalmas, de a maguk tengelye körül nem forgó bolygók keringenek. Így csak az egyik oldalukat vilagitja meg a vörös törpe, aminek közel sincs akkora fénye, mint a napnak, ezért az ezeken a bolygókon található növények, amennyiben vannak, bizonyosan feketék, hogy több fényt tudjanak elnyelni.”

Így válaszolt Zita arra a kérdésemre, amelyben a fekete virágok művészi mondanivalóját kértem számon.

10947773_10204888574990721_287034492_n

“A bölenyes az meg csak úgy jött. Volt egy ilyen matricám, amit az egyik osztálytársamtól kaptam, mert imádtam gyűjteni ezeket a sparos állatos matricákat. Az azévi Amadeusra nem tudtam, hogy mit adjak be, úgyhogy hirtelen felindulásból a leadási határidő előtt két órával megfestettem ezt a képet a matrica alapján, úgy, hogy még jócskán fogott az olaj, amikor beadtam. Akkor kezdtem el mindenféle csillámló dolgot használni és perverz módon vágytam rá, hogy a króm alapon ott legyen az a két csillámló szem, aztán be is került az Amadeusra, de szerencsére nem vették meg”

– tudtuk meg a bölény keletkezésének történetét is.

A képek címei a Mayberian Sanskülotts-os karakterkészletből kirakva:

Büszke művésznő iszonyú jéghegyekkel.

Aki a többi képre kíváncsi, látogasson el a Rohamba (Bp. Dohány u. 22.) február 13-ig és sétáljon fel a koncertterem feletti kiállítótérbe!