Mesits Sándor három éve, majd idén is elutazott a világ legextrémebb sivatagi neohippibulijára. Ami sokak szerint már nem olyan, mint régen, amióta a milliárdosok elkezdték magukat túl különlegesnek érezni benne. Megkértük, hogy néhány saját fotó kíséretében meséljen egy keveset arról, milyen volt ott burnerkedni 2017-ben. Az egyes képek alatt az ő szavai olvashatók.

Mint minden nagy dolog, ez is egy kis dologgal kezdődött. 1986 nyár végén pár lelkes fiatalember elégetett egy fa szobrot San Francisco tengerpartján, ebből lett mára egy világhírű non profit szervezet, ami sok egyéb tevékenysége mellett rendezi Nevadában, egy kiszáradt tó helyén a Burning Man fesztivált, ami méltán lett a radikális önkifejezés legendás helyszíne.

A Burning Man fő szobrán kívül – amit az utolsó napon rituális szertartás keretében felgyújtanak, spirituális megközelítésben csúcsélmény – a fesztivál maradék területén több száz installációt, szobrot, attrakciót állítanak ki, ezeknek a létrehozására lehet pályázni, pár éve már egy magyar csapat is nyert. (A képen nem a főszobor látható.)

A táj jellegéből adódóan nappal száraz hőség, éjjel kellemes hűvös edzi a résztvevőket, ezen kívül még meg kell birkózni a napközbeni porviharokkal, ami egészen brutális erősségű is tud lenni, zárt napszemüveg, kendő, maszk szükséges.

A pénz és a kereskedelmi tevékenység kizárt, illetve majdnem: az amerikai kultúra két alapvető árucikke mégis megvehető, a kávé (tea, chai) és a jég. Sarkalatos alapja a fesztiválnak, hogy a közösség összetartásával, munka és minden megosztásával , segítségével oldják meg a felmerülő problémákat, tehát bedobhatsz bármit a közösségbe és kivehetsz bármit és bármennyit a közösségből, rajtad áll.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megvendégelheted a közösséget ételre, italra olyan mennyiségben, amit fel tudsz ajánlani, de belerakhatod a munkádat is, szerelhetsz biciklit, vigyázhatsz gyerekre, varrhatsz, végezhetsz önkéntes munkát a fesztiválon, mindent, amihez értesz. És itt érkeztünk el ahhoz ponthoz, amiért ez nálunk nem működne, bármilyen furcsa, ott többet tesznek bele a rendszerbe, mint amit kivesznek.

Persze ez a kommunában élünk hippiként életérzés bizarr jelleget ölt, hogyha azt is számba vesszük, hogy a fesztiválozók nagy része minden extrával felszerelt, sokszor több százezer dolláros lakóautókkal érkezik, amiknek a generátorai a nap nagy részében a klímák működéséhez szükséges áramot állítják elő, sőt a fesztivál területe mellett kialakítanak egy ideiglenes kis repülőteret a magángéppel érkezőknek (Vajna Tímea), akik sokszor a közeli rénói szállodájukból ingáznak naponta.

A résztvevők száma 65000 körül szokott lenni, nagyjából 70% amerikai és 30% a világ minden részéről, a színes bőrűek és a jelentős túlsúllyal rendelkezők az átlag amerikai populációhoz képest jelentősen alulprezentáltak. Sok a gyerek, sok az 50 pluszos résztvevő, a liberális világnézetűek jelentősen felülprezentáltak (jé!), Donald Trump nem pozitív szókapcsolatokban képviseli magát. Valószínűleg az átlagnál intelligensebbek és az átlagnál jobban keresnek. Ezek persze csak megfigyelések, nyilván egy helyi szociológus meg is tudná magyarázni, hogy miért így.

A fesztiválozást megnehezíti még az is, hogy mindent magaddal kell hoznod, és mindent el kell vinned (az összes szemetedet például, mert nincsenek kukák, szemétgyűjtők, se víz, se áram, se semmi), ajánlás szintjén javasolt az elhagyáskor a táborhelyedet mágnessel átfésülni, nehogy a homokban valami fémhulladékot ott hagyjál.

A fesztivál területét úgy kell ott hagyni a természetnek, ahogy azt a természettől megkaptuk, szigorúan veszik és így is működik.

Itt persze a szigorúságot nem a szervezőkön értem, ez az egyéni felelősségvállalás szintjén működik, hibátlanul. Egyedül Toi-Toi fülkék vannak biztosítva.

Ezzel kapcsolatban adja magát az összevetés a mi Szigetünkkel. Egyrészt el vagyunk kényeztetve komfortban, sírunk egy kis portól, sírunk, ha nincs elég WC, ha hosszú a sor, nem ez standard, Glastonburyben általában áll a sár, gyatra a infrastruktúra, kevés a pult, úgyhogy legközelebb nincs picsogás!

A másik, hogy a Burning Man úgy vált egy sikeres rendezvénnyé, hogy sikerült megőriznie a függetlenségét a multinacionális cégektől, a reklámoktól, a brand-ektől, nyilván azért, mert elkötelezetten non-profit szervezet.

A fesztiváli rutin, hasonló más fesztiválokhoz, nappal beszélgetős, foglalkozós, játszós programok, ezek egy-egy közösséghez kapcsolódnak általában, legtöbb hely a jógával és meditációval foglalkozik, de itt tartanak workshop-ot a bondázs, szado-mazo és mindenféle furcsaságban hívők is.

Ezek, még a legbizarrabb témák kapcsán is jópofa, laza összejövetelek. Egy csomó foglalkozás a napkeltéhez és napnyugtához kapcsolódik, például a közös maszturbálás a napfelkeltében (hölgyeknek toys welcome). Este beindulnak a zenés/táncos rendezvények, 90%-ban elektronikus vonalon, kinek mi.

Rengeteg mutáns jármű érkezik a fesztiválra, ezek jellemzően valamilyen autóra, buszra, golf kocsira megalkotott felépítmények, sok fénnyel, tűzzel, és brutális hangcuccal, ehhez nem igazán értek, de annyit érzékeltem, hogy nem nagyon hallottam még ilyen elementáris erővel és tisztán szólni zenét, mint itt, ezeken.

A közlekedés legáltalánosabb módja a bicikli, jellemzően napi több 10 kilométert is megtesz az ember, szinte nincs is más mód, persze van aki gyalogol, gördeszkázik, vagy mindenféle elektromos hajtánnyal halad. Ha nincs biciklid, van public bicikli, egy útra igénybe veheted, nem zárhatod, ha végzel, letámasztod, ha kell, keresel egyet, de sajnos nincs belőlük túl sok.

2014 után sok ismerős belelkesedett, hogy akar jönni és gondolom ezzel sokan így vannak, akik eljutottak az olvasásban idáig. Természetesen megoldható, de drága, hosszú szervezést igényel és kis szerencse, vagy még több pénz kell hozzá.

Először is, ha el akarsz menni, akkor egy évvel korábban kezdd el szervezni, hogy odaérj. A lakóautók a fesztivált megelőző év októberében nagyjából elfogynak a környéken (500 km-es körben), ráadásul csillagászati áron. Aztán a jegy, regisztrálni kell a Burning Man oldalán, majd el kell dönteni, hogy melyik jegyre mész rá, mert az több áron is van.

A fesztivál januárjában van a drága jegy, ez kb 1200 dollár, de ha ezt veszed, akkor mindenképpen van jegyed. Aztán a fő jegyeladás valamikor márciusban van, ez úgy 500 dollár körül van, de nagyon résen kell lenni, mert az itt értékesített 45 ezer jegy negyed óra alatt kel el.

Vannak még utolsó pillanatos jegyek, meg lehet pályázni installációra, és ha nyersz, akkor is van jegyed, meg van persze a másodlagos piac, ahol jellemzően 1000-2000 dollár közt van a jegyár. Aki kocsival megy, annak venni kell 80 dollárért kocsi jegyet is! Az időrenddel az a gond, hogy ha megveszed ősszel a repjegyet és leszervezed a kocsit, és nem kapsz jegyet a normál értékesítésben, akkor baj van.

Mindent összevetve alsó hangon repjeggyel 4-500 ezer forint alatt nem lehet megúszni, tehát érdemes felkutatni a környéken az ismerősöket, rokonokat, összekötni az utat munkával, nyaralással, és persze összeszervezni több embert a hatékonyság miatt.

Pozitív: egy hétig nem fogsz pénzt költeni, ami furcsa lehet a hazai fesztiválokon szocializálódott fesztiválozóknak, hiszen tudjuk jól, hogy itt mit mennyiért és hogyan.

Végül egy nem fotóhoz rendelt végtanulság, ezt külön iderakjuk:

“2014-ben és idén voltam, teljesen hasonlóak a tapasztalatok, és amiért jó ott lenni. Boldog emberekkel vagy körülvéve, mosolyognak, ölelkeznek, szeretnek, táncolnak, segítenek, és ami számunkra a legfurcsább lehet, nem akarnak senkit és semmit megállítani, gyűlölet nem a napi rutin része, a kirekesztést nem nemzeti sportként űzik.

Nincsenek meggyőződve arról, hogy ők egy kiválasztott csoportja a világnak, hogy a kultúrájuk és vallásuk az egy és az igaz, illetve, nem az elesetteket és a menedékkérőket utálják leginkább. A boldogság és a szeretet 110 százalékon üzemel, amiből a felső tíz akár zavarba ejtő is lehet, mert

mindenért megölelnek, biztosítanak róla, hogy szeretnek, ha kérsz tőlük bármit, biztos, hogy megkapod, ha nem kérsz, akkor is, szóval fullban tolják.

Mindent szabad, amivel másoknak nem okozol kellemetlenséget, lehetsz meztelenül (és vannak is rengetegen), lehetsz szegecses, tüll, latex ruhában, nőként lehetsz férfi, férfiként nő, viselkedhetsz és öltözhetsz feltűnően (senki nem fog méregetni, sőt örülnek, hogy ha extrém vagy), a heterók, a homók, a bi-k, a BDSM-k vállalhatják a testüket és a teljes személyiségüket. A művészet és a kreativitás itt az önkifejezés korlátlan lehetőségét biztosítja amellett, hogy a környezet rendkívül inspiráló és jó adottságokkal bír. Szinte nem lehet rossz fotókat csinálni a fényviszonyok és a témák miatt.”