Azt hihetnénk, hogy tudatosan fényelt, precízen megrendezett jelenetek, pedig nem.

Todorovic Brooklynban élő, szerb származású filmes, aki egy éven át tartó engedélyeztetési prucedúra után juthatott be az egykori Jugoszlávia legnagyobb ifjúsági javítóintézetébe forgatni. Az eredmény néhány egészen elképzelhetetlenül nyers képkocka, és olyan karakterek, akiket mintha komoly casting során válogatott volna ki, de ez sem igaz. Ezek csak a srácok, akik odabent élnek, rácsok mögött. Igaz, ahhoz, hogy közel kerülhessen hozzájuk, meglépte a merészet: napokon át velük élt és aludt. És ez működött.

A filmes azt mondja, megelégelte, hogy a dokumentumfilmek “úgy néznek ki, mint a szar”, miközben rendelkezésünkre állnak a technológiák, amikkel meg lehet fogni a fiatalabbakat. De akkor miért nem használjuk őket? Nos, ő használta.

Todorovic a Monster Childrennek elmondta, hogy azért nem volt egyszerű első blikkre. Eleinte a személyzet úgy vitte őket körbe, mint valami kiállításon, mintha állatkertet néznének,

“ők pedig úgy néznek rád, mintha meg akarnának ölni.”

De aztán a feljebb említett módszerrel sikerült meglágyítani őket, ő pedig a filmen kívül egyéb tanulságokra is szert tett. Például hogy az itt fogvatartottak mindegyike megtanulja, hogy amikor bekerül ide, akkor senki nem tud róla semmit, hogy mit tett korábban, még az őrök sem feltétlenül, azért csak az számít, hogy mit tesz most. Márpedig ezek a srácok átlátnak a szitán, és meglátnak minden szart, és mindenkit hamar elhelyeznek az ő belső társadalmuk megfelelő helyére.

Jovan Todorovic képi világával behatóbban ismerkedni errefelé.