Képzeljük el, hogy azt a feladatot kapjuk egy nyüzsgő játékexpón, hogy áramtalanítsuk a termet.

Kezdjük elölről, abból még sosem volt baj. Úgy kezdődött tehát, hogy kaptam egy emailt, amit még csak sajtóanyagnak sem neveznék, hanem konkrétan meghívás volt, hogy van egy Wombattle nevű társas, találjunk ki egy időpontot, nézzünk egy alkalmas helyszínt, és menjünk, játsszunk egyet!

Egyrészt így kell ezt, másrészt pedig mivel van egy ilyen kielégítetlen vonzalmam a társasok iránt, így nem is volt kérdés azon túl, hogy mikor és hol. Az utóbbi egyébként az Addicted2Coffeine lett, ahol állítólag már megszokták a néha hangoskodásba torkolló játékot.

Egy tanár, egy fejlesztő pedagógus, egy illusztrátor, egy projektmenedzser és egy kommunikációs munkatárs nagyjából három éve kezdett el agyalni egy társasjátékon, aminek a főszereplője először még egy panda volt, és gyerekeknek kívánt szólni. Aztán másfél évvel ezelőtt, amikor már úgy vélték, hogy nagyjából meg is vannak, akkor egy kiadó szólt nekik, hogy érdekli őket a téma, de dolgozzák át felnőttesre, meg ez meg az meg amaz, de alapvetően tetszik nekik az ötlet.

Újabb csomó tesztjáték, ötletelés következett, millió kis finomítás, már megszeretett ötletek elengedése az áramvonalasság kedvéért, mire eljutottak oda, hogy Azaki Games néven letették az asztalra a Wombattle nevű játékot, amiben a panda helyett egy vombat és egy flamingó lettek a központi figurák. Látszólag, mert igazából a mindenkori játékosok azok.

Dobókocka helyett üveggolyót kell vetni. Így legalább nem lesz kihasználatlan a kartonlap, amiből kiszedtük az értékelő korongokat.

Az Addictedben egyébként az Azaki csapat negyven százalékával, tehát Maróthy Judittal és Abdulwahab Liánával találkoztam, akik némi mese után gyorsan elmondták, hogy hogyan működik a játék, és jöhetett is a pudingpróba: milyen is ez a Wombattle nevű partijáték?

A Wombattle alapvetően négy alapfeladatból áll, ezek közül kapunk egyet-egyet a dobókocka ehelyett üveggolyóval történő dobás, és a képkártya felvétele után: a dobó kérdezhet magáról (mikor tanultam meg biciklizni?), adhat alkotási feladatot vagy kulturális kérdést (rajzoljatok szamarat! vagy hogy, mikor született egy adott vers?), vagy bátorsági feladatot (öleld meg a szomszéd asztalnál ülőt), illetve van egy mozgással kapcsolatos kategória is, mi például a pillangókat utánoztuk.

Mindig az aktuális játékmester dönt arról, hogy ki nyeri az aktuális kört, a játék végső győztese pedig húzhat egyet a játék elején papírra írva felajánlott nyeremények közül, ami lehet egy sima hátba veregetés, egy kávé, de olyan is volt már, hogy valaki egy egész heti takarítást vállalt magára. Lehet óvatos felajánlást tenni, de nem érdemes.

A kártyák közül kettő. Fotó: Azaki Fb

Számomra olyan volt a Wombattle, mint egy kötetlen Activity. Itt nincsenek ugyanis direkt feladatok, hanem ilyen képkártyák vannak különféle jelenetekkel, mittudomén a Vombat és a Flamingó alszanak, és akkor jöhet asszociációból mondjuk valamilyen álmodós feladat – persze annak is függvényében, hogy a golyó a négy feladattípus közül melyikre esett.

Ennek köszönhetően a Wombattle, ha úgy akarjuk több órás szöszmötölős játék is lehet, ahol mindenki halál komolyan beöltözik mondjuk kalóznak, de totális agymenésbe is kifuthat. Jöjjön egy extrém példa: egy játékexpón történt, azt a feladatot kapták a játékosok, hogy oltsák le a villanyt az expó egész területén…

A Wombattle ennek a kötetlenségének köszönhetően sokkal inkább a játékosokról és az ő asszociációikról tud szólni, semmint a tervezőkről, mint mondjuk az irányítottabb Activity esetén. Ez pedig nagyon jó, mindenki beleteheti magát.

Fotó: Azaki Fb

Egy kör Wombattle után Liána még előkapott két másik játékot is, hogy noha ezeket nem ők csinálták, de ha már így leültünk próbáljuk ki ezeket is. Mert mint megtudtam, a játéktervezés mindig ott kezdődik, hogy az ember nagyon szeret játszani.

És fontos az is, hogy másokkal játszani, mert – szintén, mint megtudtam – a Wombattle próbajátékai során az is kiderült, hogy a tervezők hiába gondoltak magukra nyitott emberként, igazából még nagyon sok előítélet volt bennük, amiket a fejlesztés során engedtek el.

Andrew WK, most valami olyat írna ide végszónak, hogy miként a PARTY, úgy nyilván a partijáték is az egymás megismeréséről szól, és a ynitottabbá válásról. Ennél pedig nem lehet jobb ötletem nekem se.

Mit vegyek a csajomnak? (X)