Teperős-taposós világban élünk, ezzel aligha mondunk újat. Ebben a világban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a több az mindig jobb is. Mindig elsőnek lenni, minden áron, ez a törekvés pedig elég hamar megjelent az örömkeresésben is – írja James Baraz oktató a Berkeley Egyetem Greater Good Science Centerének oldalán.

Pedig ha folyamatosan a csúcsörömöt keressük, azzal pont a hepinesz ellen dolgozunk. Hiszen ezt a célideált kezdjük hozzámérni a mérsékelt okéság szintjéhez, és ez

hamar úgy csapódhat le, hogy ami éppen történik, az nem elég jó.

Hogy miért van ez, arra a boldog Kanye West után a tudomány ad magyarázatot:

Itt is, mint sok más esetben, a jó öreg megerősítési torzítás köti meg az agyunk kezét. Vagyis: azt találjuk meg, azt látjuk magunk körül, amit keresünk. Ami nem erősíti meg a világról alkotott képünket, amellett inkább elsiklunk.

Így tehát ha egy élményt nem tekintünk kellően felemelőnek, mert szerintünk minden élménynek topextázisba kell kitüremkednie, akkor ezt szépen meg is erősítjük, és tényleg nem leszünk boldogok, ha mindig ezt várjuk. Helló: nem lehet minden élmény életünk legnagyobb élménye!

De akkor micsináljak?!???!!?????

Baraz szerint egyszerűen csak éljük meg, hogyan érzünk ténylegesen az adott pillanatban, legyen az bármilyen érzés.

Kutatások sora igazolja, hogy a boldogságkeresés túlhajszolása konkrétan káros lehet a szellemi és fizikai egészségünkre, ellentétben azokkal az emberekkel, akik az érzelmek egész skáláját át tudják élni, az örömtől a dühön át a szomorúságig. Akik ezeket mind könnyen kifejezik, sokkal jobban rendben vannak lelkileg, mint az örömmániások.

Egy másik kutatás, ami a hangulat és a kreativitás összefüggéseit vizsgálta, arra jutott, hogy ha éppen olyan időszakunkat éljük, amiben betépünk az élettől és extrém örömökben fürdőzünk, akkor nem nagyon lépünk át a megváltó ötletek homokozójába. Extrém esetben teljesen elveszítjük a kapcsolatunkat a kreatív énünkkel. Sőt, a szélsőséges örömök közepette alkalmazkodásban, kihívások kezelésében is bénábbak vagyunk.

A megoldás tehát: nem erőltetni kell, hanem figyelni a simán csak okés pillanatokra is. Meg kell tanítanunk magunkat arra, hogy értékeljük a szimpla jelenségeket is. Én például épp egy tonikot iszom, és nagyra értékelem. És milyen jól érzem magam tőle! Ha kikapcsoljuk az extáziskereső radart, akkor hirtelen mindenhol örömöt fogunk találni.

(via Great Good / nyitókép: Freepik)