Áron, aki amúgy vendégszerzőnk is főleg bringafronton, szombat este eltévedt a Szimpla felé. És sokkot kapott.

Olyat látott itt, amilyet legfeljebb nyugat-európai szuperklubok előtt szokott az ember: hosszan kígyózó sorokat. A Szimpla előtt. Már csak a fotók alapján is úgy tűnik, hogy a Kazinczy utca lassan kinövi önmagát, vagyis az emberátengedő képességét, ráadásul még a taxik is nyomakodnak a szűk sávban, egészen pokoli a helyzet. De ennél is észveszejtőbb, ahogyan a külföldi sorbanálló elmagyarázza, miért hajlandó fél órákat állni. Egy kocsma előtt. Egy kocsma előtt!

– Helló srácok, mire vártok?
– Hát, állítólag ez frankó lesz.

Áronék az előbbi kérdést egy felsőkategóriás fastfashionba burkolt, cidert szorongató lánynak tették fel. Miközben ez zajlott:

Még egy villáminterjú (magyarra fordítottuk), ezúttal angol fiú:

– Mit vártok attól, hogy bejuttok?
– Itt voltunk tegnap, és nagyon király volt, ezért ma visszajöttünk!
– Mi annyira király, hogy úgy éreztétek, vissza kell jönnötök?
– Nincs belépő, az egész placc olyan nagy…
– Tudom, ismerem a helyet.
– Ó, és gyakran jártok ide?
– Gyakran jártunk ide tíz éve. Voltatok más helyeken is?
– Minden romkocsmán végigmentünk!
– Vannak még romkocsmák Budapesten?
– Hooogyne, te jársz ezekbe?
– Hát…
– Akkor hová szoktál menni?
– Ezen a környéken _bárhová_ bemehetsz, és vannak jó klubok is.
– Melyik? Olyasmi, mint az Akvárium?
– Olykor vannak jó bulik az Akváriumban, csak az most egy kicsit olyan…
– Hallottam az A38-ról is.
– Na, az azért sokkal jobb.
– Van benne több helyiség, különböző zenével?
– Nem, nem igazán…
– Oh bocs srácok, jó volt veletek találkozni, de végre bemehetünk, cheers!

A wifikód után az első kérdés az, hogy hol a Szimpla

Ez már ebben az Index-cikkben hangzik el, de nem ez az egyetlen írás, amiből az csapódik le, hogy a súlyok bizony erősen billennek egyik-másik hely irányába.

Azt eddig is bárki tapasztalhatta, aki külföldivel kezdett beszélgetni Erzsébetváros dobbanó szívében, hogy a Szimpla olyan túllihegés áldozatává vált, amilyennek egyetlen másik szórakozóhely sem – miközben egy pillanatra sem szeretnénk gyengíteni az érdemeit -, illetve azt is, hogy még mindig tombol a romkocsmakultusz. De beszédes tény az Akvárium felemlegetése, valamint az, hogy egy ismeretlen helytől azt várja az ideérkező, hogy sok termes legyen (az egyetlen ilyen hely, ami ezt nyújtja, az a szintén turistamágnessé átalakult Instant).

Hallottunk már urbánlegendákat arról, hogy a hostelek hogyan irányítják a náluk ügyesen lobbizó helyekre a fiatalokat, de hogy ez ennyire tudjon működni, azt én sosem gondoltam volna. Akárhányszor és akárhol voltam külföldön, sosem hallgattam a recepciósra, hanem mentem a fejem után, és meg is szereztem azokat az élményeket, amiket akartam. És az nem az volt, hogy hozzám hasonló külföldiekkel mulassak valahol, ami az útikönyvek toplistájának tetején trónol.

(A fenti sztori eredetije a Tumblr-en.)