keresés menü

Teszteld le, hogy bejutnál-e a Berghainba!

Van, aki bejut, és van, aki nem jut be. Az utóbbiakból több van. A berlini Berghaint a bolygó techno-templomaként szokták felcímkézni, ami nem csak arról nevezetes, hogy odabent elég sok minden folyhat korlátok nélkül – és folyik is -, miközben a monumentális belmagasságot megtöltik a dübögő lábdobok, de arról is, hogy ezt nagyon sokan nem élhetik át, hiába várakoztak akár fél órát is a sorban.

A klub ugyanis hírhedten nehezen enged be embereket, a túl jókedvűen, illumináltan, csapatosan vagy akár túlságosan normcore ruházatban érkezők eleve kiesnek, de gyakran még azok is, akik visszafogottan, talpig feketében igyekeznek bejutni. Egyszerűen nem lehet tudni, hogy a rettegett beengedőember, az arctetovált Sven Marquardt kit talál rokonszenvesnek és kit nem.

Most viszont egy (Google Chrome-ban működő) webes felületen kipróbálhatjuk, hogy átmennénk-e a szűrőn! Ehhez kamerát és mikrofont kell kapcsolni, és a cucc elvileg a testbeszédünk és hangunk alapján analizál minket.

Konkrétan azt fogjuk látni a monitorunkon, hogy megérkezünk a kultikus helyszínhez, letesszük a sörünket, és végigmegyünk a kordonok menténk, ahogy azt ilyenkor kell, majd jön a beengedő figura – aki sajnos nem Sven, de épp kellőképpen szúrós a tekintete.

Aki aztán feltesz három kérdést, amire válaszolnunk kell.

Én próbáltam mosolyogva, hangosan, rövid és hosszú válaszokkal, igazi és rajzolt fejjel, tényleg mindent megkíséreltem, de öt próbálkozásból egyszer sem engedtek be (szerencsére nyugtat a tény, hogy már jártam a Berghainban többször is, és egyszer sem fordítottak vissza).

Itt tudod kipróbálni, és edzeni magadat! (Arról ugyan nincs infó, mennyire valid ez a hang- és arcelemzés, de egy kis szórakozásnak éppen tökéletes.)