Egyelőre úgy néz ki, hogy a Magyar Zene Háza épül majd meg a Kertem helyére. Amit pedig még mindig nagyon csípnek az emberek.

Annyira csípnek, hogy a főváros Polgármesteri Hivatalának kezdeményezésére indult Terasz Budapest 2015 pályázaton most épp toronymagasan ők vezetnek.

Persze az ilyen klikkelős szavazásosdira mindig könnyű ráfogni, ráadásul okkal, hogy az a hely esélyes a nyerésre, ami jól tud mozgósítani – végülis minden szavazásnak ez az egyik alapvetése -, de azért azt érdemes látni, hogy nem sok olyan placc van Budapesten, ahol sűrű lombok között találunk egy ilyen hangulatos, benzingőzmentes italmérést, ahonnan ennek ellenére mindössze öt percnyi kerékpározással elérhető a belváros. Szóval nem egy régi bérház udvarából lett kialakítva egy túlárazott turistaitató.

Az ilyesmi márpedig igazi kincs.

De hiába a közel ötszáz voks – a többi “terasz” kilencven százaléka alig két számjeggyel bóklászik csak az egyébként egy hete indult, és szeptember közepéig tartó szavazáson -, ha a tervek és a beszédes fotók szerint is ide fog megépülni a liget nagyszabású kormányzati átalakításának egyik legfontosabb (?) épülete, a Magyar Zene Háza.

Pedig az egész projektnek egy holland sztárépítész szerint sincs semmi értelme.

(Nyitókép: terasz.budapest.hu)