Szórakoztató mikroblog-ajánló szériánk következő kiszemeltjét senkinek sem szabad kihagynia, aki valaha rázta már az öklét egy ragadós padlójú klubban hajnali ötkor. A DJs Complaining Tumblr blog kedvenc potmétercsavargató iparosainknak azt az oldalát mutatja meg, ami már nem annyira kedvelhető: a sokezer eurós gázsi ellenére is feltörő hisztizést vízum miatt, közlekedés miatt, rossz pia miatt. Az egész ezzel a régebbi Twitter fiókkal kezdődött, ami a twitterező lemezlovasok panaszos sirámait osztotta meg újra, mára pedig már 67 ezer követővel rendelkezik – azonban Toby Leigh illusztrációival idén kapott egy újabb lökést minden egyes dj-puffogás.

Kezdve DJ Moscával, aki egyszer azt írta ki 140 karakterben:

“Tudom, egy szót sem szólhatok a munkám miatt, de azért jó lenne, legalább egyszer az életben, ha a recepció közölné a takarítónővel, hogy későbbi kicsekkolást kértem.”

És ezt kapta érte:

A legjobb, hogy a kép alá mindig tartozik egy, még a képnél is viccesebb nagymonológ. Itt, az első illusztráció alatt például azon morfondírozik az ötletgazda, hogy miután létrehozta ezt a Twittert, hamarosan mér róla beszéltek a BBC-n, az Independent cikket írt, pedig ő csak arra akart rávilágítani, hogy mennyire rossz ezeknek az embereknek: “a folyamatos utazás, a kialvatlanság, az ijesztő halláskárosodás és a fellépés miatt rájuk nehezedő nyomás elég hamar nyomorult munkafeltételekhez vezethetnek. Hát akkora bűn rávilágítani ezekre a gyötrelmekre?”

Hiszen gondoljunk csak bele, micsoda csapás az, amikor a személyzet annak ellenére akar behatolni a szobába, hogy a szerencsétlen pára közölte a menedzserével, hogy az közölje a booking ügynökével, hogy az közölje a buliszervezővel, hogy az közölje a hotellel, hogy később szeretné elhagyni a szobáját. ÉS KOPOGNAK! ÉS BENYITNAK!

Vagy itt van Scratcha DVA, aki a következő kirohanásért kapta a cinket:

“A Svedko vodka leszophat… Csak 40 százalék, te impotens vodka, szedjél viagrát… Nem is csodálom, hogy sikerült meginnom majdnem az egész üveget. Darab szar.”

És az illusztráció:

A kép alatti szövegen megint hatalmasakat lehet prüszkölni:

“A dj-nek az alkohol az, ami a Gatorade az NFL-es futó játékosoknak vagy a kokain az önkormányzati képviselődnek. (…) Azt akarod a tömegtől, hogy érezzen minden drámai EQ-csavarást, minden megfontolt spacebillentyű-leütést, minden egyes hajmeresztő dropot, amit közbeavatkozás nélkül rájuk engedsz. És ha nem vagy ott a pillanatban, akkor ők sem. Viszont mire a színpadra lépsz, a közönség már messzire hajózott Rahmanyinov királyi hajójával, és te vagy a kapitány. Hogy motiválhasd őket, meg kell értened a nézőpontjukat. Márpedig kifinomult intellektusuk ekkorra már egy jégerbomba és egy ketamin által előállított, szétmálló buborékká töpörödött. Csak a hülye lépne be ebbe a közegbe józanul.”

Aztán itt van Richie Hawtin, aki meg ezzel jön:

“Még 3000 méter magasságban síelés közben sem tudom kitisztítani a fejemet a sok gondolattól!”

Kép:

…ami után pedig megkapjuk a költői kérdést, hogy vajon hogyan tweetelgethet a minimáltechno atyaúristene ilyen magasságban? De legfőképpen: miért? És a filozofikus válasz is megérkezik: hát töprengjünk csak el, hogy a dj-k alapvetően szeretnek kapcsolatot létesíteni emberekkel, ezért dj-k, viszont munkájukból kifolyólag ezt nem szavakkal teszik. És a Twitter az ideális eszköz, a perfekt platform, hogy mindezt áthidalják, hogy megmutassák az emberi arcot!

Miért írtunk ennyit erről a mikroblogról? Hát mert zseniális, az elsőtől az utolsó szóig. És most már linkeljük is: TESSÉK.