Az Akadémia meg kivan, hogy túl vagyunk a jóízlés határán, perelnek is.

Ez a tavalyi, még mindössze 160 ezer dolláros ajándékcsomag

A Distinctive Assets marketingvállalat a korábbi évekhez hasonlóan idén is összeállította az oscaros ajándékcsomagját a fontosabb kategóráik jelöltjeinek számára. Az évről-évre egyre értékesebb csomag most nagyjából 220 ezer dollár, azaz kábé 60 millió forint értékű lett – fejenként. A mindenféle luxusutazások és többezer dolláros kuponok mellett idén is kerültek bele meredek dolgok.

Olyanok, mint például marihuána vaporizáló, szexjátékszer vagy például az 1900 dolláros vámpír-mellplasztika, amely során a szerencsés jelöltek mellét a saját vérplazmáikkal teszik feszesebbé, amennyiben igénylik.

Beszédes adat, hogy a Distinctive Assets idén 30 százalékkal többet költött egy ilyen csomagra, mint tavaly. Ez ugyanis azt mutatja, hogy az Oscar-díj körüli hercehurca akkora nyilvánosságot kap, hogy simán megéri nekik ez a fajta szuperdrága gerillamarketing.

Ők telepakolják az amúgy nagyon is értékes csomagot néhány botrányos és/vagy vicces dologgal, amire rákap a média, így pár napig mindenhol az ő nevük pörög.

Na, idén ez a korábbiaknál is jobban sikerült, ugyanis az Akadémia a csomag tartalmának tanulámányozása után arra jutott, hogy ácsi, a mi brandünket nagyon nem kéne ilyen alja dolgokkal összemocskolni. Ezért pert indítottak, amivel azt szeretnék elérni, hogy a cég többé ne használja az Oscar márkanevet, egyúttal teljes mértékben elhatárolódtak tőlük.

Most ettől a hírtől hangos a média. A Distinctive Assetsnél pedig alighanem már csak egy kávét kérnek.

(via cnbc / nme)