Távolról indul a sztori, de összefoglalom úgy, hogy megérje végigolvasni! Na szóval, Andrew Dunn egykori telefonfüggő egy perui nyaralására véletlen teló nélkül utazott el, és rá kellett döbbennie, hogy milyen tartalmas tud lenni úgy a világ, ha nem ellenőrzi percenként az értesítéseket.

Ekkor azt találta ki, hogy készít egy antitelefont, ami csak a legszükségesebb dolgokat tudja. Az ehhez indított Kickstarter-kampány azonban besült. Dunn szerint azért, mert az emberek alapvetően szeretik a telefonjaikat, és nem akarják lecserélni egy durvább lebutított verzióra.

Ennek nyomán jött az ötlet, hogy akkor legyen egy alkalmazás, ami kordában tud minket tartani. Nem az a cél, hogy ne éljünk az okostelefonok előnyeivel, hanem hogy ne vesszünk el bennük.

A Siempóban, methogy ez a neve, elsőre is feltűnik, a színes appcsokrétánkat uncsi fekete-fehér kezelőfelületté változtatja.

Ami viszont ennél is izgalmasabb, hogy az értesítéseinket is tudjuk vele menedzselni. Beállíthatjuk például, hogy fél órákra blokkolja őket, majd a harminc perc leteltével egy csomagban érkezzenek meg. Emellett bizonyos alkalmazásokat teljes egészében mute-olhatunk. És olyanra is van lehetőség, hogy mondjuk minden értesítést a munkaidő végén kapjunk meg.

Az androidosok itt próbálhatják ki a bétaverziót.

Ha már nyugalom, akkor még ajánljuk ezt a cikkünket is:

Volt már olyan, hogy valakit se látni, se kikövetni nem akartál Instagramon?

(via)