keresés menü

Megjött a természetbarátok Shazamja, ami felismeri a lefotózott növényt

Nekem ugyanis kicsit megszenvedett azzal, hogy az egyik itthoni aloe verámat beazonosítsa, de amint levágtam a fotóról a kaspót meg az ablakkeretet, ahol el volt helyezve, már sikerrel járt. Úgy hétszer kellett próbálkoznom. Ugyanez nem volt elmondható a különféle sárkányfáim kapcsán, azokat még így sem ismerte fel sajnos.

Ettől persze még tök ígéretes az iNaturalist mobilalkalmazása, a Seek, ami képfelismerő algoritmussal ugrik rá az általunk lefotózott növényekre és állatokra – ami minden bizonnyal idővel finomodni és tökéletesedni fog.

Szóval érdemes használni, mert feltételezhetően a júzerek által leokézott találatok alapján lesz egyre jobb az app (ahogy az összes többi hasonló fejlesztés), így nemsokára már semmi gondunk nem lesz, ha a dél-amerikai dzsungelben fogalmunk sincs az előttünk magasodó faóriás láttán.

Az app mögött álló mesterséges intelligencia pillanatnyilag 30 ezer fajt képes felismerni, teszteljétek, hátha még igaz is ez!

Egyébként már műalkotásfelismerő alkalmazás is létezik:

Megérkezett a képzőművészetek Shazamja

A Seeket innen lehet tölteni, egyelőre iOS-es eszközökre csak, és a móka benne az, hogy még jelvényeket is gyűjtögethetünk, hogy tovább legyünk motiválni a természet fényképezésére.