Baromkodás két koncert között = örök élet!

Szokás a Sziget Fesztiválon mindent büntetőleg leoltani, ami nem a zenéről szól, pedig hát aki minimum életében egyszer járt már a hajógyárin ebben az időszakban, az régen nem kéri már számon a kiegészítő programokat a vegytiszta koncertélvezés ellenében. Főleg, hogy a kettő még kéz-a-kézben is járhat, vagy egymás után (az óriáskerékről letekinteni a nagyszínpadra eleve a legnyerőbb dolgok egyike).

Szóval hagyjuk a nagypapáskodást a harmadik kerület feljelentősdit játszó szabadcsapataira, az A38 sátor tőszomszédságában gyökeret eresztett, nehézipari gyártósorra emlékeztető Pleasure Factoryt pedig inkább keressük fel, már csak a kíváncsiság által hajtva is, ha már az erről kapott sajtóanyagban képesek voltak leírni azt, hogy ez

a fesztiválozás életérzésének vidám gépezete és sűrített makettje. Beszippant, bekebelez, megrág, aztán nevetve kiköp.

El lehet képzelni ennél jobb energetizáló kezelést egy fárasztó koncert után, és egy újabb fárasztó show előtt?!

Ennek a viccmasinériának több része is van:

Az első konténer állítólag a zsúfolt fesztiválélményt imitálja – de szépen fogalmazták meg a tömegnyomort -, itt szivacstengererdőn és szivacslabdákon kell átverekednünk magunkat, a második az úgynevezett hangraktár, ahol mindenféle tárgyak között között kell lépkedni-turkálni, majd ipari orgonán akár zenét is komponálni.

Aztán akit hajt a kézműves vére, az napközben a BETON kurzus önkénteseivel betonból önthet magának felespoharat vagy ékszert, meg lehet veretni az egészalakos-élő csocsóban. Rohadt mókásan hangzik az egész, mi biztosan teszt alá vetjük!

A felnőttesített játszóházat amúgy az S39 Hybrid Design Manufacture vitelezte ki, ők ugyanazok, akik felállították az új Moszkva tér óráját és megcsinálták a Budapesti Gettó Emlékfalát a Dohány utcában.