keresés menü

Na, ezt nem láttuk jönni: bakelitből mellbimbófedő (18+! NSFW! WTF?)

Úgy tűnik, hogy végre a WAMP-on is új távlatai nyílhatnak a barázdált korong újrafelhasználásának, aminek egyébként épp ideje volt már, nekem például gombostűfejnyi takonylabdává ugrik össze a gyomrom, ha még egyszer rá kell néznem egy bakelitből (vinylből!) faragott falirórára.

A szokatlan dizájnmegoldású szemüvegekben gondolkozó, Magyarországról már a szélrózsa minden irányában, nemzetközi porondon is bőszen terjeszkedő Tripton Eyeworks ugyanis továbbgondolta a bakelites szemüvegét – amiről korábban megírtuk, hogy maga Quentin Tarantino is rendelt belőle -, vagyis hoppábocsánat, magát az alapanyagot (nem a nulláról indulva, mert alig meglepő módon a Vinylize brand mögött is ők állnak), és az a gondolat fogant meg a fejükben Szabó Levente grafikussal közösen, hogy

LEGYEN A BAKELIT ISMÉT SZEXXXY!

Méltó, régi nagy híréhez, gondoljuk, illetve tesszük hozzá már mi. Bár ehhez igazából egyáltalán nincs mit hozzátenni, döbbenten állunk az események előtt:

Lelkes vinylgyűjtők most valószínűleg épp az összeszorulni tűnő torkukhoz kapkodnak, és úgy érzik, az általuk ismert, bűnös empéhármak és pendrive-os lemezlovasok által már épp eléggé megnyomorgatott világot éppen a pokol olthatatlan tüzének csóvái nyaldossák, hogy ezt kell látniuk. Igazuk van. De azoknak is igazuk van, akik az asztalra csapva egy jót röhögnek, sőt, esetleg még meg is rendelik a csajuknak a vészesen közelítő Valentin-napra. Merthogy ez tényleg létezik, aki még mindig kételkedne, tessék, Kickstarter kampány is van rá!

Engem már csak az a jelentőségteljes kérdés foglalkoztat: hogy az istenben marad az ott a bimbin? Pastie-szakemberek válaszait örömmel fogadjuk.